Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1930

6 mek-ész fejlődő határain belül minden másban is legokosabbnak tisztelni. Ez a férfi és az ő akarata a gyerek előtt az első Törvény ; évek folyamán pedig lassan az ő élete és viselkedése lesz az igazi, húsba, vérbe, életbe írt törvény. A gyerek kicsi korában felnéz az édesapjára és arra gondol : milyen jó lenne ilyen nagynak és erősnek, mindenben olyannak lenni, mint ő. Es férfiúvá fejlődés évein keresztül mindig az kell, hogy legyen a fiú legnagyobb ambíciója : olyanná lenni, mint az édesapa, aki férfivá nőtt fia előtt is, mint ideál tud állni. Felnézzen rá a fia ! El nem szabad felejtenünk, hogy nem a szó nevel és az oktatás, hanem a példa, a tett, az élet, A fiú nem azt ismeri életstílusának, ahogyan az édesapa prédikálja neki az igazi katolikus életet, hanem ahogyan őt járni, beszélni, cselekedni, élni látja. Milyen fontos, hogy a fiú az édesapját mindig férfinak, mindig meggyőződéssel katolikusnak és mindig édesapjának lássa ! Valósággal az a helyzet, hogy az élet nagy hómezején az édesapa erős, mély csapást tapos: „Jöjj utánam, fiam!" — Es a fiú megindul az ő nyomában és most is és később is mindig úgy fogja tovább csinálni a csapást, ahogyan az előtte menő Férfitól : apjától látta. Az édesapa a fiú számára életideált, életirányt, életstílust is jelent. Mennyire igazi katolikusnak és férfinek kell lennie ! Isten előtt mekkora felelőssége a férfias önnevelésnek! „Rólam mintázza a fiam az életét!". . . Egy nagyon komoly kérés az édesapákhoz. Tavaly azt kértem a szülői konferencián, hogy a helyes perspektívára vigyázzanak a gyereknevelésnél : bűnt, fegyelmetlenséget, huncutságot, illetlenséget élesen megkülönböztessenek, hogy a gyerek is érezze köztük a különbséget és lássa rosszaságuk mélységét is. Említettem, milyen hiba, ha a fiút elverik azért, mert trombitájába fújt, míg édesapja ebédutáni álmát aludta, viszont jellembe vágó bűnért : hazugságért vállat vonnak s nem szólnak neki ; vagy ha kemény büntetést kap, mert fellökött és eltört egy poharat, vagy mert nem csókolt kezet illedelmesen a Póli néninek, de illetlen szavain, felnőttektől ellesett mocskos tréfáin nagyokat nevetnek . . . Büntetésen, számonkérésen keresztül tanulja a gyermek mérlegelni, megtaksálni a rosszat ; jóval később nyílik csak annyira az esze, hogy az erkölcsi rosszat értékelni tudja. Álljon a nevelés erkölcsi alapon : az erkölcsi rossz és a jellembeli hiba legyen otthon is a megbélyegzett, ne pedig a neveletlenség, ügyetlenség stb. Ugyancsak tavaly kértem arra is a kedves szülőket : vigyázzanak, hogy csak akkor bűntessenek, ha nagyon-nagyon nyugodtak és ha a lelkük befelé mosolyog. Dühös ember ne büntessen, mert akkor nem a nevelő szeretete, hanem a harag lenne a büntető. Ahhoz, hogy valakit megbüntetni merjünk, nagyon kell őt szeretnünk és belsőleg nagyon mosolygósan nyugodtnak kell lennünk.