Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1930

35 Ugyancsak megemlékezett Gróh, Dr. Glattfelder, Gyula csanádi püspökről is, aki szintén kitüntetést kapott : a Magyar Érdemrend I. osztályát s aki az intézet volt növendékei közé tartozik. Dr. Bárdos Rémig pannonhalmi főapátról is történt megemlékezés és elhatározta a közgyűlés, hogy a beteg főapátot táviratilag üdvözlik és mint volt tanárukat ragaszkodásukról biztosítják. Hasonló táviratot küldtek Kelemen Krizosztom koadjutornak is. Ezután dr. Strommer Viktorin mondta el beszédét. Strommer Viktorin közvetlenségével már előre biztosítja a hallgatóság figyelmét, Körülbelül a következőket mondotta : „A bencésszövetség esztergomi osztályában van a legtöbb élet — mondotta. — Volt alkalmam több szövetségben járni, de mondhatni, hogy amilyen munkát itt tapasztaltam, az felülmúlja a többieket. „A bencés diák a mai társadalomban" ez az a téma, amelyről beszélni kívánok és itt ebben a szorgos esztergomi szövetségben könnyűvé válik feladatom. A mai társadalomban sok a baj. Nemcsak a gazdasági válság hat nyomasztólag, hanem a legfőbb baj etikai és morális téren tapasztatható. A mai társadalom szét akar esni, felbomlásban van. Aki figyeli a családi életet, az megérti a bajok forrását. A válások száma 1896-tól a mai napig 3 ezer százalékkal emelkedett. Hogy mily lerontó hatása van ennek magában, azt tapasztaljuk a társadalomban is, Ezzel szemben az erők tömörítését kell elősegítenünk. Meg kell szerveznünk a társadalmat. Egy világnézeti alapra kell, hogy helyezkedjünk, ezt a munkát már az ifjúság köréljen kell megkezdeni. A bencés gimnázium az oktató munka mellett nevel is, tehát az egy világnézeti alapot itt biztosítva látjuk, ha ebben a világnézetben az ifjúság tovább él. A diák legtöbb idejét azonban az iskolán kívül tölti el és mivel ez éveken át tart, lelkében nyomokat hagy. Ezt kell ellensúlyozni. Ha azonban mindvégig Szent Benedek nyomaiban járunk, akkor a romok fölé új életet emelhetünk. A családi, az igazi katolikus lelkületi életet kell az ifjúi lélekkel megértetni. Sokszor visszaemlékezünk egy-egy szigorú, fegyelmező tanárunkra, akire azonban tisztelettel gondolunk vissza, mert lelki fegyelmezést kaptunk tőle. Ez a fegyelmezés van hívatva letörni az iskolánkívüli élet rossz nyomait és ha nincsenek meg ezek az erős pántok, nem tudjuk leküzdeni a bajokat és nem lehetünk szolidaritásban. A fegyelmezés mellett a kötelességtudás is egyik alapköve annak, hogy az életben megálljuk a helyünket. Nem beszélni kell a kötelességről, hanem azt csinálni. Emellett a tekintélytisztelet is kifejlődik és állandósul. Tekintélyt elismerni őszintén, lélekből kevesen tudnak. Hát nem tesz jót a bencés gimnázium, amikor erre is nevel ? Hogyan kívánhat az az ember tekintélytiszteletet, aki maga sem adja azt meg? Ezek mind a társadalom egészségének legfőbb tényezői, ezek az államnak, az egyháznak, a közületnek is éltető ereje. Nem azzal törődünk-e legtöbbet, aki világnézeti alapon a legközelebb áll hozzánk? Éljünk ebben a szellemben és legyünk szolidárisak egymással szemben. Unjuk meg már egyszer a lehetetlen kéztördelést, a lamentálást és ehelyett fogjunk össze, segítsük egymást. Ne engedjük meg, hogy katolikus ifjúságunk más világnézeti táborba pártoljon és, hogy ezt megakadályozzuk, törődjünk a bajban lévőkkel, ha kell és tudunk, nyújtsunk segítsé2*