Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1929

8 örökös természetesen atyja palotájában lakott továbbra is, Szent Gellértnek a királyi palota mellett jelöltek ki egy „palotát" lakásul. A tanítás nem a mai értelemben vett iskolás módon történt. Általában a kérdés-felelet formát használták az iskolákban is, még inkább ilyen lehetett a trónörökös tanárának tanító eljárása, mikor a „hét szabad művészettel"

1 megismertette tanítványát. Az udvarnak, tehát az udvari oktatásnak is magyar volt a nyelve, de az egyik főfeladat a latin nyelvnek, az akkori világnyelvnek, az egyház, a tudomány, a diplomácia nyelvének elsajátítása volt, még pedig úgy, hogy a tanítvány nyelvtanilag helyesen, sőt ékesszólóan tudjon beszélni, amellett gondolatait logikus rendben szokja meg közölni. Hiszen a jövendő királynak különösen szüksége lesz az országos tanácskozásokon, külföldi uralkodókkal vagy követeikkel való tárgyalásokon a szó hatalmára. Amellett az általános műveltség megszerzésére is gondot kellett fordítani. A természettudományok — földrajz, természettan, természetrajz, számtan — terén gyakorlati ismeretek közlésére szorítkoztak, hogy a jövendő király okosan tudja intézni a több millió holdra terjedő királyi birtokok ügyeit. A történelemben a magyar uralkodóház és a nemzet múltjával részletesebben kellett megismerkedni, de nem hanyagolták el a külföldi, szomszédosnépeket, különösen a rómaiak történetének főbb eseményeit. A trón várományosa ugyanis nem lehetett el „az élet mesterének" útmutatásai nélkül, hogy majdan a trónra jutva, elkerülje a múltban tapasztalt hibákat. Nem hagyhatták figyelmen kívül a művészeteket sem ; a zenét vagy inkább egyházi éneket és a képzőművészeteket, melyeknek egyik nagyszerű alkotása éppen Esztergomban maradt ránk, a Várhegyen látható oszlopokkal, festéssel díszített teremben. A legfőbb tantárgy, helyesebben az egész oktatás és nevelés gerince a vallástan volt. Úgyszólván mindenben ebből indultak ki és ide tértek viszsza. A Szentírás volt a könyvek-könyve, minden bölcseség tárháza. Az egész középkor az Isten országának gondolatvilágában élt: az isteni, az egyházi törvények adtak követendő mintát és tartalmat a világi törvényhozásnak, az uralkodó Isten törvényének végrehajtója a földön. Szent István Intelmei szerint is az uralkodó — és minden ember — első feladata, „hogy az apostoli és katholikus hitet . . . buzgósággal és hűséggel megtartsa". A szent nevelő és tudós tanár tanítványának szellemi látókörét tágította, tudásában gazdagította, jámborságban erősítette, „Kedves volt (a herceg) Isten és az emberek előtt". A XI. században, a clunyi-mozgalom idején nemcsak papok és szerzetesek, hanem világiak is gyakorta végeztek éjjel ájtatossági gyakorlatokat. (Nagy ünnepek alkalmával pl. ünnepélyes éjféli misét szoktak mondani.) A kolostorokban Szent Benedek rendelkezése szerint éjjei mondották, énekelték azt a közös karimát, melynek neve (nocturnum) ma is mutatja ősrégi idejét és amelyet még hajnal előtt követett az ú. n. matutinum (ma laudes). Mindez még Szent Benedek koránál is régebbi időkre, az első keresztények korára megy vissza. Bármily fáradságos önmegtartóztatást kivánt, Szent Imre zsenge kora dacára maga is gyakran végzett ilyen ájtatosságot éjnek idején. Szobájában éjjel „mint herceghez illik", két gyertya, inkább mécses égett és 1 Trivium (grammatica, dialectica, rhetorica) és quadrivium (musica, arithmetica, geometria, astronomie).