Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1926

34 volt az I. félév célja; a II. félévben az egyes órák anyagát kérdés-feleletben gyakoroltuk. Tankönyvül dr. Birkás Géza francia nyelvtan és olvasókönyvét használtuk. Az oktatás heti 2 órában folyt. Tanár: dr. Saly Arnulf. Fúvóskar. Taposott nyomokon haladt a fúvóskar biztos fülek és kezek vezetésével. A jó Nándi bácsi (id. Zsolt Nándor zenetanár) vezette most is őket; természetes: csakis jó eredménnyel. Nagy baj, hogy minden év elején egyesekkel újra kell kezdeni a munkát, mert az elmaradottak helyébe nincs egyszerre kész tudással rendelkező fiú. Még így is sokat tett Nándi bátyánk: sok új induló, népdal s a Szózat gyarapította a fúvóskar tudását. Nagyszámú alkalom tette lehetővé tudásának megmutatását. Intézeti kivonu­lásnál, pl. a honvédtemetőbe március 15-én ; a Kisosz esztergomi szerep­lésén ; május 29-én a hadi-emlékmű leleplezésénél; ünnepélyeinken gyönyör­ködhettünk a biztosan fújó fiúk játékán, nem is szólva arról, milyen vonzó erőt jelent a fúvóskar a közönségre, ha kivonulásokon meglátható. A május 8.-Í hangversenyen a fúvóskar is szerepelt; ugyancsak az Úrnapi körmene­ten is. Legnagyobb hatása pedig akkor lesz, ha junius végén a dorogi bencés jamboree-n csal örömpírt az arcokra s hangjaival imádságra hívja a „túlsó" magyarokat is Nagy-Magyarországért. Gyorsírást a fiúk dr. Radnai Béla rendszere szerint tanulták. Az egy­séges magyar gyorsírás elrendelése és kötelező behozatala semmi nehézség­gel nem találkozott. A tanfolyamok heti két órában, 14 tanuló vett részt. A tanítás ingyenes volt. Tanár: dr. Saly Arnulf. Német társalgás. A német társalgást két csoportban, a kezdők és haladók csoportjában gyakorolták a tanulók, heti két órában. Irányítóul a középiskolai rendkívüli tárgyak tanítását szabályozó utasítások szolgáltak. A beszédgyakorlatok anyagát Altai R. : Német társalgás c. könyvéből vettük. A fiúk járatták a György-féle Német Újságot is. A tanítás díjmentes volt. Tanár: Blaskovics Piacid. Rendkívüli szabadkézi rajz. Új tanterv szerint idei évben az I., II., III. osztályban volt rendes művészeti rajz. Jövő évben I—IV. osztály részesül rendes rajzoktatásban. Felső osztályokban a rajz, mint rendkívüli tárgy sze­repel és ki-ki ingyenes oktatásban részesülhet heti 2—2 órán, ha erre a beiratkozáskor jelentkezik. Elégtelen tanulók rendkívüli rajzra nem járhatnak. Tanár: flellebrand Béla. Tánc- és illemtan. A tanári karnak egy korábbi határozata folytán a tánctanfolyamot főleg az V. és VI. osztályosok látogathatták. Októberben kezdtük és november közepén fejeztük be, egy — az intézet tornatermében megtartott záróvizsgán. Tanulták az ismert régi magyar és a modern táncok közül a jóerkölccsel és szépérzékkel összeegyeztethető táncokat. Tanár : Kreutz Gyula Budapestről, ki hetenkint 2—2 órát tartott egy délután keretében. Vívás. A vívás az eddigi keretek között mozgott; a kezdők tőrrel, a haladók tőrrel és karddal dolgoztak. Mindkét csoport elvégezte a kitűzött anyagot, sőt a kezdő tőrözők rövid kardvívás-oktatásban is részesültek. Részt vett a vívásban 5 kezdő és 10 haladó. A vívótanfolyamot a győri orsz. vidéki vívóversenyen való részvételünkkel fejeztük be, ahol 4 haladó vívónk szere­pelt elég jó eredménnyel. A csapat legjobb embere Gerő VIII. o. t. volt. Tanár : Werner Gyula. Zene. A zenét id. Zsolt Nándor zenetanár tanította heti 2 órában az intézet zenetermében. A fúvóskar sok zenei hallású embert elvont a vonó­soktól, így inkább csak kezdőkről lehet beszélni. A haladók Posch István VIII. o. t. vezérletével cigányos modorban játszottak házi ünnepélye-

Next

/
Thumbnails
Contents