Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1926

32 nyek eredményét hirdette ki és egyszersmind kiosztotta a verseny jutalmait és a nagytábor díjait. A Főparancsnok úr szavai után következett az uzsonna. Az asztalon már ott van a sok édes sütemény, miket a jószívű cserkész­mamák hordtak egybe cserkészfiaik számára. Igazán hálás köszönetet kell mondanunk azért, hogy uzsonnánkat oly jól sikerültté tették. Márc. 21-én d. e. a viziraj négy őrse egy-egy csónakkal elindul a „Turán"-ra, hogy ott a szükségessé vált fásítást elvégezze. Egész nap ültet­jük a fűzfavesszőket, délben pedig a szakácsőrs nagyszerű gulyással vendé­geli meg a dolgozókat. A fásítást még két másik napon folytatjuk és szige­tünket köröskörül szép egyenes sorban beültettük. A húsvéti szünetben, ápr. 9—14-ig tartott újpesti vizitiszti táborban a csapatból is résztvett Werner Gyula parancsnok úr és 6 vizi cserkészünk, akik ugyanekkor tették le a segédtiszti vizsgát és fogadalmat. Ugyanebben az időben hárshegyi cserkészparkban őrsvezetői tábor volt, melyen 10 őrs­vezetőnk vett részt. Jókedvű cserkészmunkában töltötték a fiúk az idejüket. Az egyik napon munka közben látogatott a táborba Albrecht Őfensége, a Nagytanács elnöke, aki szemlét tartott a tábor és éppen ittlevő vizitábor felett. Márc. 21-én Faragó Ede orsz. alelnök látogatott el hozzánk és előadást tartott az öregcserkészeknek. A feltámadási körmeneten az I. és II. rajok felvirágzott botokkal, a vizi­raj pedig díszruhájában vett részt. Máj. 8-án Parancsnok úr néhány cserkész kíséretében a X. kerület cserkésznapján vett részt, ahol képviselték a csapatot és azonkívül a dísz­ebédre is hivatalosak voltak. Lázár MFTR hajóskapitány úr, aki még olaszországi utunk alkalmával Bécsben ismerkedett meg velünk, mint a csapatnak küldött újévi üdvözleté­ben írta, egy kis kirándulást tett Délamerikába. Ugyanekkor megígérte, hogy „kedves cserkészeinek" alkalomadtán előadást tart útjáról. így máj. 12-én kezdte meg előadásait, melyen a viziraj és a csapat nagy része jelen volt. Máj. 21-én folytatta előadását vetített képek kíséretében, melyen a csa­pat tagjan kívül az öregcserkészek is végighallgattak. Hálás köszönet érte ! Máj. 29-én, a hősök emléknapján, mikor városunk a hősök szobrát leplezte le, a csapat testületileg vett részt. Ott volt a zeneraj is, mely az ünnepély elején a Himnuszt, a végén pedig a Szózatot játszotta. Jún. 4-én triánoni gyászos évforduló alkalmával 18 ifjú cserkész tette le a fogadalmat. Ezeken kívül, mihelyt az időjárás engedte, kirándulásokat tartottunk. Az I., II. és kiscserkészek raja több alkalommal rendezett félnapos kirándu­lásokat a közeli erdőkbe. A viziraj pedig csónakkirándulásokat tartott Visegrádra, Kisorosziba, Dunabogdányba. Itt is hálás szavakkal kell megemlékeznünk jó­tevőinkről : Bauer igazgató úrról, aki Visegrádon, Prágai József plébános úr­ról, aki Kisorosziban, Parecco H. hajóállomásfőnök úrról, akik Dunabogdány­ban szeretettel fogadták a kiránduló cserkészeket. Ezenkívül Főparancsnok úr két alkalommal tartott szemlét a viziraj csónakjai felett, mikor is az egyes őrsök csónakjaik felszereléséről adtak jelentést Főparancsnok úrnak. Az ilyen szemlék után Főparancsnok úr kisebb csónakázásra ment egy-egy őrssel. De nem szabad megfeledkeznünk a csapat zenerajáról sem, mely oly számtalan esetben szerepelte a nyilvánosság előtt, akár hangversenyeken, akár ünnepélyeken stb. és mindig legnagyobb elismerést vívta ki magának. íme ez volt a csapat munkája az elmúlt évben. Cserkészmunkának nem

Next

/
Thumbnails
Contents