Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1926
26 itt az erő; szükséges mindkettő, a szeretet az erény befogadására, az erő annak gyakorlására, fia a családi élet megteliti, átitatja a gyermek lelkét a hit tiszta harmatával, az erkölcs szépségének tudatával, akkor nyugodtan bocsáthatjuk ki őt az életbe, mert akkor a lelki előkelőségnek a tisztább szférák felé törő szárnyaival látta el őt, melyek az alacsony légkörből mindig meglelik az utat az égi magasságok felé. Kedves ifjak, ez az intézet is, mely itt szárnyai alatt nevel titeket, egy kisded társadalom, egy fejlődő világ, melynek ti vagytok a tagjai, ti sokat igérő emberbimbók; a ti virágzástokra ügyel itt is a féltő szeretet, mert jól tudja, hogy bennetek lakik a jövendő gyümölcs minden zamata, minden édessége. Az igaznak lelkében Isten van és ki lehet igazabb, mint a gyermek? Ott szunnyad a ti lelketekben a keresztény jellem tökéletességének csirája, tisztelni, becsülni kell bennetek a jövendő embert és őrizni a lelkiismeret érzékenységét, mely a jellem kialakulásának alapja. De a ti szívetek első zsengéje a hála és tekintélytisztelet legyen. Nem azt tartom a legderekabb, legokosabb fiúnak, aki legszebb fejest ugrik, aki a legügyesebb labdarúgó, hanem azt, aki az önfegyelmezésben jeleskedik, aki legjobban tud engedelmeskedni, mert az óhajt legelőbb gerinces erkölcsű, jó nevelésű ifjúvá fejlődni, az szereti, az érti meg leginkább vezetőit. Az amerikai iskolák vezérlő gondolata az, hogy az erkölcs fejlesztése előbbre való az értelem kiművelésénél, mert az amerikaiak azt hiszik, hogy hasznosabb a közre a több erkölcs, mint a több tudomány; hogy kívánatosabb a társadalomra, ha alacsony házakban emelkedett jellemek, mint ha emeletes házakban alacsony jellemek laknak. Egy ókori bölcs mondja: Mit ér tudnod, mi az egyenes vonal, ha nem tudod, mi az egyenes jellem! A gyönge növényt karóhoz kötik, hogy ez irányítsa növését; a karó is, mint a szép jellem, egyenes ; görbe vonal nagyon sokféle van, egyenes vonal csak egyféle. Az iskolai rend, mely itt a tanulók nevelését szabályozza, a keresztény erkölcs egyenes vonala, mely összekapcsolja a földet az éggel, az időbelit az örökkévalósággal. Boldog az, aki az iskola erkölcsi rendjét az életbe magával tudja vinni. Ez életben, ahol oly sok a görbe vonal, ahol minden hullámzik és inog, a vallásos, az erkölcsös, a jellemes ember az a szilárd pont, melyben megbízni lehet. A tudomány nem lehet cél, csak eszköz ; a cél a lelkek kiművelése, a kultura, a közjó előmozdítása, A tudomány adhat földi kenyeret, de égi kenyeret csak a vallás ad. A tudomány csak akkor áldásos, ha velejárója az erényes lélek. A tiszta jellem, a nemes erkölcs, a harmonikus szép lélek a nevelés igazi remekműve; szép lélek, keresztény erényekkel acélos, olyan mint a damaszkuszi penge, mely szikrát ad a sors csapásai alatt, de el nem törik; szép lélek, melynek hite nem merev, nem hideg, hanem át van melegedve az istenfélelem élő és éltető vérkeringésétől, mint egy szép tavaszi nap, mikor az ég kékjéből, a rétek virágjaiból, az eleven, táncos napsugárból Isten szeretete mosolyog alá. Ti rátok, kedves ifjak, Isten szeretete egy ilyen szép lélekből, szt. Imre szelleméből mosolyog, akit erénypéldául adott nektek, magyar ifjaknak, hogy az ő lelki szépsége verődjék ki rajtatok, hogy az ő tisztaságának fehér köntösébe öltözzetek, hogy az ő életének könyvéből tanuljatok, hogy az ő példájának üde forrásából merítsetek magatoknak szent elhatározást, erőt, bizalmat; ezzel merítetek magatoknak boldogságot is, hiszen minden magyar ifjú megérdemli, hogy boldog legyen, aki szt. Imrét követi. Főünnepélyünket a képviselőválasztás miatt dec. 8 ról 11. és 12.-ére halasztottuk. Műsor: 1. Kontor—Rudnyánszky: Téged anyánkat . . . Énekli az