Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1925

20 bencéstanár úron kívül a 64. soproni és a 146. tatai csapattal együtt tettük meg. Az út első állomása a magyar Szent Korona egykori gyöngye: Fiume volt. Alig vártuk már azt az órát, midőn a magyar tenger partjára léphetünk. u5 mikor itt voltunk fájdalom fogta el szivünket, mert közvetlen közelről tapasztalhattuk, hogy mit is vesztettünk. De hogy még mindig ismernek és szeretnek is minket Fiúméban, annak tanuja az a lelkes tömeg, mely a hajónál továbbindulásunkkor tőlünk elbúcsúzott. Hajónk már régen kifutott a többi hajókolosszusok közül, de a közönség még mindig lelkesen lobogtatta kendőjét felénk. Egy jól átélvezett tengeri éjszaka után Anconában kötött ki hajónk: a „Citta di Roma". Ancona és Loretto megtekintése után másnap már Assisi Szent Ferenc szülővárosában voltunk, ahol a híres dómokat tekintettük meg. Most utunk főpontja : Róma következett. Rómában egy egész hetet töltöttünk, amely időt jobbára a műemlékek megtekintése foglalta el. Kétszer kimentünk Ostiába és élveztük a hullámos Földközi tenger hüsitő vizét. Majd Tivoliba rándultunk ki és megtekintettük Ferenc Ferdinánd egykori villáját. Július 28.-án pápai misén és utána kihallgatáson vettünk részt, ahol a Szent Atya a következő beszéddel fogadta az ő magyar cserkészeit : Először is örömét fejezte ki, hogy ő, a cserkészeknek barátja, a magyar cserkészeknek immár negyedik zarándoklatát látja maga előtt. Messze földről eljöttek hozzá, hogy atyai szent áldását kérjék magukra és megcsonkított szegény hazájukra, örömmel mondja, hogy mennyire örül lelkében, ha cserkészeket, magyar cserkészeket részesíthet áldásában. Majd így folytatta Ádám László szalézi áldozópaphoz fordulva : „Mondja meg ezeknek a kedves ifjaknak, hogy megkülönböztetett érzelemmel és megkülönböztetett szeretettel adjuk rájuk szívből jövő áldásunkat. Mindazok között, kik eljönnek, hogy lássák a közös Atyát, különös szeretettel látjuk az ifjúságot s különösen a cserkészeket, akikre mint társadalom és az Egyház, a haza és a vallás jövő reménységére tekintünk. Ezeknek a derék ifjaknak, akik cserkésztáborukat Esztergomtól egész Rómáig tolták ki, hogy megtiszteljék Atyjukat, mondja meg, hogy különösen szeretjük, megáldjuk őket és buzdítjuk, hogy megmaradjanak jó cserkészeknek erőben és bátorságban. Az erő és bátorságon nemcsak a fizikait, hanem az erkölcsit is értem. Ezt az erkölcsi bátorságot a keresztény lélek erősségének lehetne nevezni, amelyet különösen az ifjúságnak nehéz megtartani a sok áldozat miatt, amelyet a sajátos kötelességek teljesítése megkövetel. A cserkészek erősek fizikai értelemben, de azoknak kell lenniök erkölcsi értelemben is. Ki kell fejleszteniük ezt az erkölcsi erőt, hogy derék diákok, derék fiai a családnak, derék cserkészek lehessenek. Azt mondtuk, hogy két erényük van a cserkészeknek : az erősség és bátorság. Az elsővel általában velejár a második is. Azonban itt olyan bátorságról van szó, amely erősen különbözik a fizikai bátorságtól. Az ifjúságnak nagy bátorságra van szüksége hitének azok előtt való inegvallására, gyakorlására és megvédelmezésére, akik ezt támadják. Ez a bátorság védje őt a félénkséggel, az erkölcsi sekélységgel és az emberi tekintetekkel szemben, amelyek napjainkban sokakat fogva tartanak. Hitükön kívül védeniök kell az élet kritikus pillanataiban erényeiket s különösen az ifjúság legszebb erényét, melyet manap annyit támadnak. Ezekben a harcokban keresztény módra kell kialakítani lelküket és meg kell őrizniök érintetlenül erényeiket, amint már egyszer megígérték. S hogy föltételeiket valóra válthassák, erre a szándékukra adjuk teljesTzivből áldásunkat ezekre a tőlünk annyira szeretett fiainkra, úgy is, mint ifjakra, úgy is, mint cserkészekre és azt óhajtjuk, hogy bőségesen szálljon le a mi áldásunk rájuk, családjaikra, tanulótársaikra, tanáraikra,