Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1925

15 a kenyeret és a bort s ezek közül a pap szemelte ki azokat, melyek aztán az átváltozáskor az igazi áldozat: Krisztus testévé és vérévé lettek. Az a nagy érdeklődés, mely e mozgalmat nyomon kiséri, az a lelkesedés, mellyel a társadalom minden rétegében felkarolják, hangos tanúbizonyság, hogy a lelkek szomjasak, vágyakoznak, epednek, az emberi élet örök forrásainak éltető, friss itala után, mert megcsömörlöttek a ciszternák poshadt, fertőzött vizétől. Éltető, benső melegséget pedig ez az emberi élet a Krisztusban való hitből nyer Krisztus az életszentség eszményképe, az az ideál, erkölcsi elerőtlenedésében az emberi szív vágyakozva rátekint, mint az élet energiáitól duzzadó valóságra. Ez a hit, ez a vallás pedig ne csak belső érzelmi mozgalmasságban jelentkezzék, hanem külső cselekedetekben váljék nyilvánvalóvá, mert a vallás nem csupán magánügy, hanem a közérdek nagyon fontos tárgya. Nem közömbös ugyanis, hogy az emberek, csupán megszokásból, vagy a napirend kivánalmaképen, vagy az emberekre való tekintetből hallgatnak-e szt. misét s járulnak-e a szentségekhez, avagy belső meggyőződésből, lelki szükségletképen. Krisztus Urunk szentségei ugyanis nemcsak az egyén tökéletesedésétviszik előbbre, hanem a közérdekre, a társadalom egészére is nagy a kihatásuk. Régen nem volt oly kor- és időszerű erre rámutatni, mint ép napjainkban, amikor az élet lépten-nyomon áldozatokat nem kér, hanem követel tőlünk, amikor a nagy világégés porrá hamvasztott sok oly pillért, melyeken az emberi boldogság tündöklő palotája nyugodott. És ezen pilléreket újra fel kell építeni. Még pedig nagy áldozatokkal. De hiszen volt-e munka, nagy emberi vállalkozás valaha, mely áldozatot nem követelt volna? Azóta, hogy az emberiség ismereteinek szótárába bekerült a keresztút és Kálvária, azóta minden nagy eszmének, fölséges tervnek megvalósítása csak a Golgothára vezető úton, áldozatok és szenvedés árán érhető el. Olvassák csak a nagy emberek életének történetét, mennyi gyötrődés, mennyi lemondás, mennyi lelki kín, szóval szenvedés szól ki belőlük hozzánk! És ne gondolja senki, hogy ennek a régi vágányaiból kisiklott világnak visszazökkenése törpe munkát kiván ! Égi akarásokra, hősi erőfeszítésekre van most szükség. Mint akkor, amikor a bukott emberiséget Istennel kellett kibékíteni, az Isten fiának kellett lejönnie a földre s életét hoznia áldozatul a keresztfán, most is csak az ő áldozatával, a tőle kapott eszközökkel, Belőle merített energiákkal valósítható meg ez a nagy és magasztos feladat. Mindazok az energiák, érzések, melyek ehhez szükségesek, a szentmisének, ennek a különösképen való áldozatnak nyomában támadnak, mert vele és belőle nyernek életet, erőt és hatékonyságot, amennyiben eggyé lesznek, összeolvadnak Krisztus áldozatával. Minden áldozat valamely, az élet fenntartására szükséges szernek önkéntes felajánlása, az ő természetes rendeltetésétől való elvonása. Ezzel ez a szer „hostiává", áldozati tárggyá válik s megszűnik eredeti célja. Az élet ennélfogva föltétlenül annak kezébe kerül, akitől amúgyis származik: az Úristen kezébe. Midőn a „Canon"-ban imádkozzuk : de tuis donis et datis, a te ajándékaidból és adományaidból ajáljuk fel Neked e tiszta, e szent, e makulátlan áldozatot, nem teszünk egyebet, csak azt, amit az emberiség kultúrájának minden fokán önkénytelenül cselekedett: elismerjük Istentől való teljes függésünket az élet fenntartásához szükséges dolgokat illetőleg. A legszebb, legtökéletesebb áldozatot Jézus Krisztus mutatta be Istennek a keresztfán : életét adta nem magáért, hanem valamennyi emberért,