Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1922

11 feledkeztünk el s a jókedvű csapat gyakran zavarta fel sima, ragyogó tükrét. Az első vasárnapon a díszes tábori oltár előtt gyűlt össze a kis csapat, hogy hálát adjon a szerencsés kezdetért és erőt, kitartást merítsen az isteni kegyelemből az elkövetkezendő nehezebb munkához. — A következő héten ugyanis megkezdődött a fűzfa-szedés, aminek bevételéből akartuk a táborozás kiadásait fedezni. Gergely István úr „a szakértő", vagy amint kedélyesen neveztük „Fűzfabácsi" kijelölte a kitermelésre alkalmas helyeket s a kezdet nehézségeinek legyőzése után, bár nem a remélt eredménnyel, szépen haladt a munka. A tiszaparti füzesek két hétig hangzottak a cserkészek fejszecsapásaitól és jóízű kacajától. A tábor megtelt ragyogó fehér, fűzfa-gulákkal, melyeknek építésében külön „gulászok" serénykedtek, akiket a „Fűzfabácsi" oktatott be a szokatlan építés titkaiba, — A munka mellett jutott idő szórakozásra is, megindult a nemes verseny szomszédainkkal, a budafoki cserkészekkel. Harcszerű és labdarugó mérkőzések mindennaposak lettek a két tábor lakói közt. Ha az este kiteregette sötét fátyolát a tiszaparti füzes fölé, fellobbant a tábortűz barátságos lángja, a cserkészek letelepedtek köréje, megcsendült az ajkukon a drága szép magyar nóta, felsírt a tárogató bús szava és a nagy magyar éjszaka apró őrtüzére, a vitéz kurucok tettrekész unokáira jóságos szemmel nézett le a magyarok Istene a csillagos egekből. Táborunkból kirándulásokat is rendeztünk a közeli Mikófalvára és Egerbe, hogy lássuk a magyar passió-játékokat, s hogy megnézzük Dobó és a hős egriek vitézségének néma tanúit, a százados omladozó várfalakat. Majd ellátogattunk a Nagy-Hortobágy beláthatlan pusztaságára is, óriási halastavához. Itt láttuk csak az igazi délibábot. Amint a rekkenő hőségben gyalogoltunk a hires hortobágyi nagycsárda felé, bármerre tekintettünk, mintha nem is a róna, hanem a végteíen tenger sima tükre terülne el köröttünk. Itt egy fejtetőre állított erdő, torony, vagy tanya, amott hosszúlábú legelésző gulya, vágtató csikós lebegett a csendes víz felett. — A három örömteli munkás hét elmúlt. Beköszöntött az indulás napja. A sátrak eltűntek a fűzfák árnyékából, ledűlt a karcsú, büszke árboc, elhangzott az utolsó hálaadó ima a tábori oltár előtt, felharsant utoljára a trombita érces hangja, egy fájó pillantással búcsút mondtunk a szőke Tiszának, a bólongató parti füzesnek, a meghitt táborhelynek és indultunk vissza a réglátott otthonban. — Útközben megtekintettük a nevezetes hajdú-várost Debrecent. Itthon kellemes meglepetés várt reánk. A vasútállomáson ugyanis a városunkban tartózkodó német cserkészek énekszóval fogadtak bennünket és a városba is vidám nótaszóval vonultunk be. A gimnázium előtt — régi szokás szerint — imára fújt a kürtös. „Tisztelegj!" — „Vigyázz!" — „Oszolj!" — És mi testileg-lelkileg megerősödve, kedves emlékekkel eltelve fejeztük be nagytáborunkat. — Utótábor. Aug. 7. régi ismerőseinkhez mentünk Vénekre utótáborba. Egy hétig élveztük a jó Mester Úrnak, Német Józsefnek és Szombathelyiéknek vendégszeretetét és ünnepeltük meghitt baráti körben szeretett Parancsnokunk névünnepét. Majd aug. 14-én, mint tavaly csónakokon jöttünk haza Esztergomba. (K. G.) Az idei iskolaévet nem henyéléssel, hanem munkával kezdtük meg. Mindennap kirándultunk szigetünkre, a „Túrán"-ra, hová fát hordtunk fel s ott egy kunyhót készítettünk. — Szeptember 24-én, Szent Gellért ünnepén csapatunk résztvett a budapesti Szent Gellért-ünnepségen és Vas György rajvezető vezetése mellett énekkarunk előadta ifj. Buchner Buchner Antal: „örök Isten leborulva esdünk gyönyörű szép dalát, mellyel a közönségnek s a jelenlevő előkelőségeknek, így József királyi hercegnek is dicséretét érdémelték ki. — Halottak napján kegyeletes ünnepséggel áldoztunk