Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1916

45 o. t., egyúttal háznagy; Sárközy Ferenc VI. o. t., egyúttal pénztáros és Hunyadi Árpád V. o. t.; segédkönyvtáros: Szemző Vilmos V. o. t. A felsőosztályuak kongregációjának 35 rendes és 2 jelölt tagja volt, az alsóosztályuak kongregációjában rendes tag volt 35, jelölt 36 ; összesen tehát 70 rendes tag, 38 jelölt és 200 külsőtag. Fogadalmát megújította és a kongregációhoz való tartozását Írásban is kifejezte 152 távollevő tag; többen a harctérről, sőt a fogságból irt, de mások is szép buzdító levél kíséretében, melyeket a kongregáció rendes gyűlésén is felolvastunk. A külsőtagok sorából, mivel már 3 éven át nem küldötte be renovóját, törültünk 22-őt; tagjaink közül eddigi tudomásunk szerint, katonának bevo­nult 112, a harctéren meghalt 12, fogságba került 13, kitüntetést kapott 5. Az alapszabályok és dr. Hajdú Tibor pannonhalmi főapát úr 1910. évi szeptember 22-én kelt rendelkezése értelmében tiszti gyűlést hónaponkint egyszer, rendes gyűlést azonban hónaponkint kétszer tartottunk. A gyűlése­ken majd a prézes mondott buzdító beszédet, majd pedig egyes kérdések kerültek megvitatás alá, melyeket maguk a kongreganisták vetettek fel ; így például szó volt a következőkről: Királykoronázás; pogányság, a népek er­kölcsi foka ; a régi bélyegek gyűjtése a missiók számára, spiritizmus, a há­zasság szentsége; a háborúban eltűntek; jó és rossz barátok ; a tiltott köny­vek jegyzéke, a böjti parancs, fogadalom ; az évenkénti kötelező gyónás és a húsvéti szentáldozás; kis dolgok; jó szándék; önkormányzat; a Boldogságos Szűz és a keresztség szentsége, ősszüleink bűne, a nyelvek tanulása, skapuláré-viselés, az emberiség eredete, a teremtő Isten és a bűn, a bérmá­lás szentsége, az egyházi kiközösítés ; Szent József, az Úr Jézus nevelőatyja ; az instruktorság díja; a kongregációi érem; az antikrisztus; a világ vége és bocsánatos bűn; vizsgák és a bizonyítvány; dohányzás; mozgószinház ; hip­notizmus; kíváncsiság; szokásos bűn; káromkodás; szentségtörés; szelle­mek; béke; gyakori szentgyónás és áldozás. — Fzen felvetett eszmék meg­vitatásában önálló előadással is résztvettek : Eggenhofer Béla, Jávorka Ernő, Vaniss Dezső VIII. o. t.; Béres János, Etter Ödön, Mezei Ferenc, Tóbiás Jenő VII. o. t., Halász Gyula VI. o. t. Ezenkivül minden hónapra kaptak a tagok erénygyakrlatos ívet. A kongregáció kebelében megalakultak a következő szakosztályok : a) A gyakori áldozók Szent-Benedek-szakosztálya. E szakosztály köte­lessége legalább minden két hétben meggyónni és áldozni ; továbbá a gya­kori áldozást példával, szóval és esetleg ily irányú iratokkal barátaik, isme­rőseik közt terjeszteni. A szakosztály tagjai beléptek az Országos Eucharisz­tikus Szövetségbe. Többször végeztek adorációt nyilvános szentségimádáso­kon, s május hónapot úgy osztották be, hogy minden napra jusson egy­egy áldozó. Vezetője : Béres János VII. o. t., majd Halász Gyula VI. o. t. b) A Szent Gellért sajtó-szakosztály. Ennek kötelessége: sem pénzzel, sem szellemi tehetséggel semmiképen sem támogatni a katholikusellenes saj­tót, hanem inkább ugyanezen eszközökkel — amennyire ki-ki teheti — tá-

Next

/
Thumbnails
Contents