Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1912

5 tanár — aki pedig már sokat tapasztalt — az egyik külföldi egyetemen antropologiai előadásait rendesen ezzel kezdte: „Uraim, az ember természeténél fogva lusta -bestia, csak annyit tesz, amennyit tennie kell, és semmi hajlandóság sincs benne arra, amit tennie kellene!" És kire vár az ilyen gyarlóságok javítása? Arra, aki az iskolának leghatalmasabb segítőtársa, aki gyermekének mindene, akinek minden földi kincsnél szebb trónja van gyermeke szivében: az anyára! Hogy mennyit tehet a jó anya gyermeke jellemének kialakításában, azt leírni nem lehet. Az anyai nevelés az élet első pillanatában kezdődik, s nem szűnik meg soha, tiem végződik be soha. Rossz ember az, ki anyjának szavát nem fogadja s hálátlanul utasítja vissza az anyai szeretet aranysugarainak éltető melegét. Az anya kötelessége felébreszteni gyermeke értelmének első szikráját, a jó iránt első szeretetét, ajkaira vinni a vallás és erkölcs első hangjait s így irányozni szemeit eredeti célja az ég felé; szóval az anya kötelessége gyermeke szivébe igaz keresztény lelket lehelni, és ha igaz az, hogy a példa vonz, az anya élete és erkölcseinek tisztasága tükör gyanánt szolgáljon gyermekének, melyben láthassa, milyennek kell lennie. Mily szánandó a gyermek, ha szivéből kihalt a vallás, ha nem ő az, kinek karjai legelőször emelik fel kis kacsóit az ég felé, hogy onnan leimádkozza Isten áldását édes anyja fejére! A jó anya és az a leírhatatlan kölcsönös szeretet, mely anyát és gyermekét egybefűzi, csodákat tud létrehozni, de csak akkor, ha az anya szeretete igazi, okos szeretet, melynek minden megnyilvánulása a mindent fontolgató ész szűrőjén keresztül jelenik meg. Mit tegyen hát a gondos anya? Hisz mindent ellenőrizni nem áll módjában. Hogyan nevelje gyermekét? „Isten tízparanccsal rendezte az egész emberiség erkölcsi világát, már csak a gyermeklélek rendezéséhez kevesebb is elég lesz!" Legyen a szülő ment minden mesterkéltségtől, legyen közte és gyermeke közt természetes, egészséges viszony, s legyen minden tettének rugója az okos szeretet. Ne neveljen csak szóval, hanem különösen példával ; „önnevelés az igazi nevelés", mely által észrevétlenül is szokásává válik a gyermeknek is a jó, szép és nemes.*) *) „ . . . a legnagyobb nevelő hatások nem a növendékek direkt kezeléséből indulnak ki, hanem a nevelő önneveléséből, tehát — hogy úgy mondjuk — az indirekt módszerből. A gyermeket hasonlíthatatlanul jobban befolyásoljuk azáltal, amit saját magunk tökéletesítésén dolgozunk, mint azáltal, amit beszélünk hozzá. Nem azáltal lesz az ember rendet teremtő hatalommá, amit másoknak tilt meg, hanem azáltal, amit magának tilt meg. . . . A te saját önlegyőzésed gyermeked leghatalmasabb őrzöangyala. Hiszen ezen önnevelő munkád nélkül minden tetted megcáfolja és csúffá teszi azt, amit ajkad mondott. Ellenben önlegyőzésed felkelti a benned szunnyadú magasabb erőket, ugy hogy kisugárzanak szemedből