Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1912
4 Csakhogy sajnos, ép azok, akiket ez az ügy legjobban érdekel, a szülők nem igen akarják ezen utóbbit ismerni és elismerni! Korunk nagyon egyoldalú és igazságtalan követeléseiben, amikor nemcsak az oktatás, hanem a nevelés egész munkáját is az iskolától várja. Igaz, hogy ma már nem az az iskola, ami volt régen; ma már nemcsak tanítani, hanem igenis nevelni is akar, sőt azt mondhatjuk, a mai iskola célja: nevelve tanítani és tanítva nevelni. Magasztos, de nagyon nehéz feladat! Vájjon mi nehezebb, új, hatalmas palotát építeni, avagy egy régit átalakítani, a régi alapjára új tervek szerint építeni? Bizonyára ez utóbbi. Pedig az iskolai nevelés is ilyen munka. Vannak, akik azt állítják, hogy amikor a gyermek először lépi át az iskola küszöbét, tehát hat éves korában a tulajdonképeni nevelésnek már be kell fejezve lennie.*) Talán kissé merész ez az állítás, de bizonyos, hogy már legkisebb korában kell a gyermek szivére, lelkére hatni, mert egy időben sem oly fogékony a gyermeki lélek a külső behatások befogadására, egy időben sem gyarapszik fogalomköre s tudása oly erősen, mint épen ebben a korban. Itt van alapja a későbbi tudáshoz, itt gyökeredzik későbbi erkölcsi világa. Tiszta vagy homályos képzetei lesznek-e, mély vagy felületes lesz-e megfigyelése, igazmondó vagy hazug, szives vagy civakodó, engedelmes vagy fejes, szerény vagy büszke lesz-e a gyermek, mindezen még pedig az egész életre kiható tulajdonságok alapja, csirája ekkor fejlődik ki a gyermeki lélekben. Mindenki tudja, hiszen önmagán tapasztalhatja, hogy a gyermekkori benyomások, valamint az e korban felvett szokások a legerősebbek, legtartósabbak. A természet szigorú törvénye késztesse tehát mindazokat, akik a gyermeket körülveszik, eszes körültekintésre és tiszta erkölcsökre, mert, midőn a gyermek érezni és gondolkozni kezd, szive és lelke élelem után sóvárog s bármilyen legyen az az élelem, lényeggé, vérré válik a gyermekben. Nem jogos-e tehát, ha a pedagógusok ezen jelszóval lépnek elő: reformálni kell az otthont! De ettől — tisztelt szülők — ne ijedjenek meg. Mert, ha a tanító annyira szivén viseli a gyermekek nevelését, hogy még az iskola falain kivül is aggódó és szerető szemmel kiséri őket, akkor remélhetőleg csak rokonszenvvel fogják azt fogadni és segítő jobbjukat nyújtják a nemes munka sikeres végzéséhez. Ami gyermekeinkben általában hiányzik, az a munkakedv, a kötelességtudás érzete. Igaz, hogy az emberben már természeténél fogva van bizonyos hajlandóság a kényelemre, lustaságra. Egy öreg *) L Loewenberg, Geheime Miterzieher. Hamburg.