Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1910

58 hegedű, gitár-, hárfaféle), melyet a török népek kobiiz, komuz, s a tatár fajok kobez, komez néven máig ismernek. Azt: vájjon őseink még a honfoglalás előtt, vagy pedig utóbb sajátították-e el, kellő adatok híján nem lehet biztosan eldöntenünk. Mi valószínűnek tartjuk, hogy az Árpádok idejében belénk olvadt törökfajú népek (: kúnok, besenyők,) honosították meg országunkban. Annyi kétségtelen, hogy igen kedveltté, mondhatni: néphangszerré vált eleinknél. Erre már van szavahihető tanúbizonyságunk: a föntebb említettük Szepsi Csombor Mái ton református teologus, ki franciaországi vándorlásáról szóltában azt jegyzi meg a Chalonsban véletlenül halotta kobozról, hogy hazájában „még csak az gyermekek is azt pengetik."*) A táncolásnál való használata régi forrásainkból nyilván kimutatható (pl. egy 17. századi táncdalból: „Nosza vigadjunk, mert koboz is peng!) A XVII. században kezdik a német eredetű hárfá-val is nevezni és — alkalmasint a hasonlóságnál fogva — fölcserélni ; teszem Comenius Januájának magyar fordításában (169. 1.) ezt találjuk: ,,Koboz avagy hárfa: testudo sive chelys" Varsóczi Istvánnak 1635-ből való bibliai versében pedig a hárfás szintén am. kobzos : ,,Lantos, hegedűs, cimbalmos, hárfás vernek táncnótákat". A koboz nevét meg utóbb a „bőgő" jelelésére használták. *) Mivel igen érdekes, amit Cs. a koboz eredetéről való francia helyi néphagyományról ír, szórul-szóra ide iktatjuk a följegyzését: „Midőn pedig [Chalonsban] vacsorához ültem volna, igen keserves kobzolást hallék, mely engem nem tudom ha megvigasztala, vagy inkább megkeseríte. Nem hallottam volt Danckátúl fogván minden utaimban kobzot ez hely kivűl; kérdém azért az gazdasszonyt, ha fizetésünkre ez kobzos eljönne-é szállásunkra. Az asszony az szolgáját bocsátván, az hegedűsökkel az kobzost elhivatá ; én midőn ez szokatlan muzsikán csudálkoznám, az kobzos kérdé, ha láttam volna-e valaha ily vigasztaló szerszámot; kinek én felelvén mondék : nem az koboznak csudálom formáját és hangját, hanem azon csudálkozom, hogy noha immár sok országokon és tartományokon általjöttem, mindazonáltal sohul ez városon kívül ily muzsikát nem láthattam, hazámban penig még csak az gyermekek is azt pengetik. Eő erről discurrálván, miért hogy Galliának csak szintén ez egy városában vagyon úzusa, ilyen okát adta, hogy midőn amaz fene ellenség, az Atylla, kiről az historikusok írnak, ez városnak mezején megverettetett volna, sok számtalan kobzosokat (mert táborában bőségesen voltak) összeállatott és nagy keservesen sirattatá meg az megholtaknak keserves állapotjokat." (301.1.)