Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1910

52 Egyébként fölemlíthetjük, hogy a lakodalom első napján — uraknál és parasztoknál egyaránt! nem illett sem a menyasszonynak, sem a vőlegénynek igazán táncolni. „A menyasszony — írja Apor — a lakodalom napján semmit nem táncolt; elment ugyan, akinek osztották, de csak sétált." Egy XVII. századbeli népi versben pedig a vőlegényről olvasunk ugyanilyet: „ Vőlegény megkéméljed magad, Táncban lábad ne fárasszad, Viradtig hogy meg ne unjad!" Ezek a főbb illemszabályok, melyek régi táncolásunkat irányították. Magától értődik, hogy még jóval több is lehetett; de a mai forrásismeretünkhöz képest ennyinek összehozása is elegendő. Hiszen a legjellemzőbbek és legáltalánosabbak kétségtelenül közöttük vannak! Ne feledjük azonban, hogy ezek nem voltak a szó szoros értelmebeli, különösen nem irott szabályok, hanem részint ősi, faji hagyományban gyökerező többé-kevésbbé ösztönszerű eljárások, részint élőszóban őrzött, szokás szentesítette szertartások és kívánalmak, melyeknek érvényesülést pusztán csak a vigadó társaságok erkölcsi érzése és jó izlése szerzett. Megemlíthetjük, hogy voltak apáinknak ezek mellett igazi, irott mulatsági szabályaik is, melyeket büntető záradékokkal láttak el. Ilyenek valának például a kőszegi ifjaknak föntebb már említettük mulatsági szabályai, melyeket a nevezett szabad királyi város hatósága „régi bévelt szokások alapján" 1679-ben adott a város „böcstiletes ifjainak." A szabályzat összesen 21 cikkelyből állott, melyeknek fele a táncmesterek jogait és kötelességeit szabta meg, a másik része pedig a mulató ifjak kihágásairól s büntetéséről intézkedett. Szórul-szóra idézzük ez utóbbiakat: 8. „Az ki az táncban egymás eleibe rend kívül ugrik, büntettetik 25 dénárra. Az ki pedig az táncban megöleli az leányt és elejti, ő lévén az oka, büntettetik . . 50 „ 9. Az ki az ételkor valamely rendetlen dolgot cselekednék, vagy más jámbor ifjút