Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1910

29 hanem maguk a vérbeli magyar táncosok is tilalmazandónak vélték, fönnen hangoztatva a XVII. századbeli lakodalmi énekkel, hogy „A tánc légyen tilalmas, Mely léleknek ártalmas: Dísztelen forgódás, Éktelen tapodás, Tombolás, tombolás!" A nemzeti táncra a papi tilalmaknak és átkoknak csupán az a foganatja volt, hogy ezentúl vallási festékkel kendőzve, mint „Szent Dávid táncát

u (egy régi dal szerint — „csak az igaz magyar tánc a szent Dávid tánca") járták-ropták továbbra is a javíthatatlan „táncos magyarok". V. Régi nemzeti táncolásunk. Őseink táncratermettségének és táncos kedvének ; minél teljesebb megvilágításánál minden bizonnyal az a legérdekesebb kérdés: hogyan táncoltak volt apáink ? Tudjuk immár róluk, mily sokféle táncot ismertek; de bennünket nem annyira e táncok nagy száma és módja, mint inkább az érdekel: mikép táncolták saját nemzeti táncukat, vagy táncaikat. A. megvilágító feleletünk egyszerűbbé tétele végett előre is emeljük ki, hogy a régebbi magyaroknak, szintúgy, mint nekünk, igazában csak egy sajátos lassú és egy friss táncuk volt, vagy szabatosabban mondjuk úgy, hogy ősi táncolásukat lassúval kezdették és frissel végezték, mert a kettő többnyire együtt, egymás után járt. Ezt — legalább a 16—18. századból eredő forrásainkból nyilvánvalóan igazolhatjuk. Ami egyéb régi nemzeti táncaink valának, azok mind az ősi lassúnak, vagy frissnek voltak elváltozásai. A következő sorainkban kitűzött feladatunkat kettős módon akarjuk megoldani: elsőben össze fogjuk állítani a régi prózai és verses forrásokból egybeszedtük táncra vonatkozó szavakból és kifejezésekből nemzeti táncolásunknak egykori lehető képét; azután pedig idézve a főbb forrásokat, tudományos megokolással igyekszünk e képet minél valóbbszinűvé tenni.