Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1910

26 ezzel bizonyítom: Sz. A." 2. „Bebotlott Botlik Pál Benedek várában, vélvén szerencsés lesz prókátorságában; meg is nyerte pőrét, melynek jó bérére — három fapecsétet nyomtak . . felére." Stb. Eme két gyakorlati példával még inkább igazolva van, hogy a katolikus egyház nem üldözte a táncot; ennélfogva apáink tánckedvét sem igen gyengíthette — lohaszthatta. Nem igy a protestáns vallás, különösen pedig Calvin egyházának pásztorai! A reformált hitnek hirdetői a szigorúbb, ridegebb erkölcsi felfogásnak voltak szószólói, következésképen esküdt ellenségei minden olyan örömnyilvánulásnak, amely könnyen bűnre vezethetett. Hogy pedig a tánc mindenkor ezeknek egyike, ha nem elseje vala, azt tagadni nem lehetett. Teljesen érthető tehát az a hév és buzgalom, mellyel az új vallás puritán erkölcsű terjesztői kezdettől ellene fordultak — miként a külföldön, úgy idehaza is. Már az első református prédikátoraink keményen hadakoztak a tánc ellen, főképen pedig Szegedi Kis István, a török hódoltsági területnek újhitre-térítője, aki külön munkában fejtette ki a táncnak ördögi eredetét és pokolra vivő tulajdonságait. A XVI. századi református hitvallások (pl. az 1562.-i debreceni) és zsinatvégzések (pl. az 1595.-i felsőmagyarországi és az 1597.-i tasnádi) majdnem mind tilalmazzák a táncolást, leghatározottabban az 1576-i hercegszőllősi zsinatnak 30. cikkelye, amely így szól: „Az tánc miképpen hogy keresztyén és tisztességes emberhez nem illik, ezenképpen senkinek szabaddá nem hagyatik, hanem inkább azt akarjuk, hogy minden tanító közönségesképpen tiltsa." És e tiltás dolgában a zsinatoknak a tanítókra nem is igen lehetett jogos panaszuk, mert szóval és tollal egyformán hirdették, hogy a tánc Magyarország romlásának „egy derék s fő oka", mellyel a magyarok „országunk dicsőségét elhullatták" és „Isten haragját magukra vonták." A XVI. század második felében főleg a beszédből szinte kifogyhatatlan híres semptei prédikátor, Bornemisza Péter szórt bőven villámokat szóban és Írásban a táncolókra. Kortársa, Decsi Gáspár a részegséggel és paráznasággal egy füst alatt mint „regnáló" (= uralkodó) „cégé-