Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1910

22 a városbírónak rendelkezésére állottak. így a bíró parancsára büntetés terhe alatt kötelesek voltak a tolvajok űzésében s egyéb szükségekben a hatóságnak segédkezni, a vásárjárásokon rendesen jelen lenni. A fő táncmesternek, vagy akadályoztatása esetén a vicéjének minden nyilvános táncmulatságon meg kellett jelennie, s ott előírt tiszte volt a borhordás, pohártöltés és pénzbeszedés. Emellett statáriális (=rögtönitélő) bírói hatalmat gyakorolt (hatóságilag jóváhagyott pénz-, v. borbírság kirovásával!) az illemsértők, rendetlenkedők és garázdák felett. Továbbá joga, helyesebben: kötelessége volt a lakodalmakra eljárni s azokon ú. n. keresztelő-pénzt szedni, a város határán keresztül menő mennyegzős népektől pedig italpénzt kérni. Hogy ez az éves táncmesteri hivatal elég terhes lehetett, bizonyítja egyebek közt az a körülmény, hogy a kőszegi ifjak nemcsak farsang idején és egyes ünnepnapokon, hanem még vásárok alkalmával is vígan hódoltak tánckedvüknek; és pedig az volt a rend és mód, hogy a nemes városnak négy országos vásárján fölváltva jöttek össze s mulattak a fő és a vice táncmesternél. Látnivaló ebből, hogy Kőszegen (s talán más városokban is!) a táncmester hivatalosan elismert táncrendező és legénybíró volt egy-egy esztendeig. Az a kérdés most már: mikor kezdődött a táncmester névnek, mai „tánctanító" értelmében való használata ? Vagy más szóval : mely időtájt kezdettek nálunk hivatásos táncmesterek szerepelni ? Az első biztos történeti nyom erre tudomásunk szerint csak Mária Terézia idejéből származik. Egy latin nyelvű magánnaplóban találjuk följegyezve, hogy Mária Terézia az 1764.-i országgyűlés idején tíz napra lejött Pozsonyba, s a várkastélyban két táncvigalmat adott: augusztus 20-án és 25-én. Az elsőn csupa német táncokat jártak, a másodikon ellenben magyarokat, még pedig a napló szerint: lengyel, cicke, párolás, gombostű, kerék, varga, lapockás, cigány, magyar kontra, jajjajjajénekes, gyertya,, tót, régi magyar és mars táncot. Ezen táncoknak többsége, de különösen a „magyar kontra" minden bizonnyal hivatásos táncmesteri szerzőre és betanítóra mutat. Tehát 1764 táján már kellett lenni hazánkban tánctanító mestereknek, akik természetesen nagyobb részt idegenek valának. A XVIII. század vége felé és a XIX-nek első évtizedeiben egyre többen özön-