Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1910

16 addig, míg egy házasságkötés annak rendje-módja szerint elvégződött, éppen hétszer adták ki táncban a rajta való örömüket. Ámde nemcsak lakodalom, hanem egyáltalán valamire való vendégség is alig eshetett meg tánc nélkül. Szentpéteri egy cseppet se túlzott, mikor azt írta koráról (XVII. század), hogy benne „alig vagyon vendégség, amely tánccal nem rekesztetik bé", mert tudniillik százados közmondása volt eleinknek: „Tor az, nem vendégség, melyben nem táncolnaks mintegy kiegészítő agg szólásuk: „A jó bor is rossz ízü hegedűszó és tánc nélkül A vendégségek közül főképpen a névnapiaknál volt elengedhetetlen a tánc nagy ivással egyetemben. Cserei Mihály beszéli, hogy legényke korában bizonyos ideig rokonánál, Apor Istvánnál szolgálván, egyszer Szt. Mihály-kor ura engedelmével és költségére Keczén gazdag névnapi lakodalmat rendezett, amelyen 12 asztalra terítettek és — 90 veder bort fogyasztottak el. Nem csoda, mert még az alsó rendű udvariakat: kocsisokat, lovászokat, fullajtárokat is meginvitálta reá Cserei. Miután a vendégsereg a sok bortól nekimelegedett, a vendéglátó muzsikásokat hivatott és táncosnők után látott: „Az asszonyhoz — úgymond — beizentünk, bocsássa ki a frajokat táncolni. El is jöttek az öreg asszonynyal együtt. Ott majd hajnalig tisztességesen táncoltunk. De a magyar legények még a szokásos névnapi s egyéb alkalmat se tudták mindig türelemmel kivárni, hanem mihelyest nagyobb kedvük támadt, legott alkalmat találtak a táncolásra: „Mikor valamely úrfi, vagy nemes ifjú — írja Apor — vígan volt s táncolni akart, leküldött a faluban, az falusi leányokat összegyűjtötte, az házához felvitette, viradtig is tisztességesen eltáncoltanak." És a városbeli polgár ifjak sem igen maradtak el a falusi úrfiaktól, mert szintén felhasználtak minden lehető alkalmat a táncra: nem pusztán a vasárnapok és ünnepek délutánjait töltötték táncolással (csakúgy, mint falun a pór legények és leányok!), hanem még az országos vásárokat is táncalkalmaknak vették. Legalább a kőszegvárosi ifjakról biztosan tudjuk ezt az 1679-ből való mulatsági szabályzatból. Falun természetesen a fonók és kalákák (= önkéntes közös munkára való összejövetelek) állandó alkalmatosságul szolgáltak a