Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1909

64 nosan díszített oltár-talapzatra lourdesi szobor van elhelyezve. A praeses a szabályszerűen lefolyt gyűléseken szólott a hellyel-közzel mutatkozó hibák­ról ; buzdította a kongregánistákat erénygyakorlatokra, a tökéletességre való törekvésre, a kath. eszméknek, a vallásos buzgóságnak az életben való ter­jesztésére. A praeses vezetése és irányítása mellett maguk a tagok is fejte­gettek egyes hit-erkölcsi, apologetikus, szociális kérdéseket, melyeket a folyo­són levő szekrény utján a kongregánisták névtelenül vetettek föl. Különösen több izben volt szó a rossz irányű könyvek, regények és újságok ellen való küzdelem módjáról, valamint a kath-. sajtó pártolásáról és terjesztéséről. A tagok közül többen beléptek a sz. István-társulat pártoló tagjai közé, néhá­nyan megrendelték az „Elet" c szépirodalmi lapot, majd pedig a családi kör­ben buzgólkodtak a jó irányú lapok pártolása érdekében. A gyűlések keretében három ünnepséget rendeztünk az elmúlt évben : sz. Imre napján, a bold. Szűz szeplőtelen fogantatása ünnepén és Gyümölcs­oltó Boldogasszony ünnepén. A havi gyónásokat állandó gyóntatóknál végezték a tagok, rendesen ün­nep előtt; többen saját elhatározásukból, hetenkint vagy két hetenkint járul­tak a szentségekhez. A kongregációnak 108 kötetből álló könyvtár állott rendelkezésére. Já­ratta a kongregáció a sz. Alajos-társulat havi Értesítőjét, a „Mária-kongregá­ció" c. lapot és a szegényebb alsó osztályúak számára 3 példányban a „Zászlónk"-at, a mely páratlanul álló, kitűnően szerkesztett ifjúsági folyóiratra (felnőtt, művelt emberek is élvezettel olvashatják) intézetünk tanulói kö­zül 205 fizetett elő. Hálás szívvel emlékezünk meg mélt. Bogisich Mihály, v. püspök, prae­latus kanonok úr jótékonyságáról, aki (mint a mult évben is) a kongregáció költségeinek födözésére nagylelkűen 50 koronát kegyeskedett ajándékozni — Dr. Rott Nándor, prael.-kanonok úr „A modern irodalom téves irányzatairól" c. füzetéből 25 példányt bocsátott a tagok rendelkezésére ; Drebitka F. „A gyakori szent áldozásról" c. füzetecskének öt példányát volt szíves megkül­deni. Fogadják kongregációnk pártolói hálás köszönetünk kifejezését. Nos cum Prole pia benedicat virgo Maria! 2. Önképzőkör. A felső osztályú ifjúság tagjaiból alakult Czuczor kör ez évben is foly­tatta működését Szakács Béla tanár vezetése mellett. Az V. és VI. osztályú tanulók mint pártoló tagok vettek részt a munkálkodásban. Az ifjúság aján­lása alapján a vezető tanár a következő ifjakat jelölte ki a kör tisztviselőivé: elnökké Kátai Béla 8. o , alelnökké Baglyas 'József 7., főjegyzővé Szentiványi Elemér 8., aljegyzőkké Sárváry Árpád és Urbán János 7., pénztárossá Szemmelweisz Nándor 8., bírálókká — a tisztviselőkön kívül .— Hamvas

Next

/
Thumbnails
Contents