Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1909

33 hogy kutatásainak eredményei nem terjedelmes tanulmányok, hanem gondolatkeltő ötletek, találó megjegyzések, valószínű föltevések, ./tárgyilagos viták, cáfolatok és hibakimutatások, helyes történeti névolvasások és magyarázatok. Szóval: Sándornak történeti búvárkodása aprólékos és mozaikszerű. Vizsgálódásaink köre tág és sokoldalú. Legfőkép a magyarság eredete, őshazája, honfoglalása s árpádkori története érdeklik kutató elméjét. E keretben aztán kiterjeszti érdeklődését hazánk egykori őslakóira, a velünk rokonfajú népekre: kúnokra és besenyőkre, az itt talált, vagy utóbb érintkező nemzetiségek: bolgárok, oláhok, tótok, rácok stb. eredetére. Az árpádkori művelődési mozzanatokat nem csupán oklevéli, hanem nyelvi alapon is igyekszik többoldalúlag megvilágítani. A régi hazai és külföldi főbb történeti források értékét tárgyilagosan bírálja. Emellett lelkesen fáradozik a történeti ismereteknek népszerűsítésén történelmünk nagy alakjainak vonzó, rövid jellemzésével. Külön figyelmet érdemelnek Anonymusnak és a Váradi Regestrumnak tulajdonneveiről való tudományos magyarázatai. S végül dicséretreméltóan kapcsolódnak e körhöz irodalomtörténeti adatai, észrevételei és bírálatai. Tárgykörének ezen általános jelzése után, lássuk most már velejükben búvárkodásának eredményeit.*) Nemzetünk nevéről jól állapítja meg, hogy egykoron magyer (mogyer) volt, amely azonban megver változattal is járta. Az eredetéről pedig nem alaptalanul gyanítja, hogy igazában összetett szó, melynek második tagjában alkalmasint ugyanaz a férfit jelentő er név lappang, mely az ember szóban is bent van. Arra a kérdésre: kitől ragadt nemzetünkre a magyar név? — föltevéssel válaszol Sándor. Legrégibb iróink azt állítják, hogy a magyarok Magor (azaz: Magyorj nevű fejedelemtől származtak. E származást ugyan szerinte nem lehet helyben hagynunk, de magát a megnevezést el lehet hinnünk. Vagyis ö úgy véli, hogy nemzetünk bizonyos Magyor, illetőleg eredetiebben Magyer nevű egykori fejedelmétől kaphatta nevét, amint a törökök is Osman nevű fejedelmüktől lettek ozmánok-ká. Őseinknek latin fíungari nevét egészen helyesen származtatja Sándor: t. i. megállapítja, hogy a magyaroknak az oroszoknál 885 körül Uger volt a nevük. A szomszéd németek ebből Unger-t csináltak. S a tudósok az utóbbi névből a magyarokat latinul Ungri-knak és hazájukat Ungariá-nak nevezték, A fíungari és a tiungaria elnevezések valamivel későbbiek. Sándornak nyelvtudós voltából érthető meg azon történetírói érdeme, hogy kora legtöbb magyar historikusának nagy elfogultságával szemben *) Minthogy értekezésem Sándor történeti búvárkodásának inkább csak vázlatos ismertetése, mintsem szigorú tudományos bírálata akar lenni : ezért kerülni fogom benne a hibák pontos kimutatását és a vitatkozást; csupán a főbb tévedésekre mutatok majd reá. Idézeteim, ha külön nincsenek jelezve, mind a Sokféléből valók ; az idézetek és utalások lapszámozását — mint pogrammértekezésben teljesen fölösleges dolgot — mellőzöm. 3