Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1909

32 sak és meggyőzők. A tudományos vitákban szabadelvű, barátságot nem ismerő és kíméletes, de csak addig, míg hiú kérkedést nem tapasztal. Sándor István többoldalú tudományos működéséből legkiemelkedőbb és legmaradandóbb értékű nyelvészeti munkássága; de kétségtelenül nyomban utána következik történeti búvárkodása. A kettő szoros kapcsolatban van egymással: egyik a másikat magyarázza és kiegészíti. Valamint nagy történelmi ismeretei nem kevés hasznára voltak nyelvtudományi megállapításainak, épígy alapos nyelvészeti jártassága segítette reá számos történeti megfejtésre, magyarázatra és olvasásra, melyeket puszta historikus tudással el nem érhetett volna. Nyelvkutató munkássága gyökereiben történeti tanulmányaira vezethető vissza; és történeti búvárkodásának talán épen a nyelvi vonatkozásai legértékesebbek. Sándor történeti nyelvtudós és nyelvész történetbúvár egy személyben. Történeti búvárkodó hajlama fejlődés szempontjából a hazai régiségeket és nemzeti sajátosságokat kutató-vizsgáló rendkívüli buzgalmában gyökeredzik. Kora ifjúságától fogva erős vonzalmat érzett a magyar nyelv és történelem iránt, melyek saját vallomása szerint: „egész életében mindennapi és legkedvesebb tárgyai valának az elmélkedésre" (a Sokf. 7. darabjának élőbeszédében). Az ezek iránt való nagy vonzalmából fejlődött ki: „nyelvünknek és történeteinknek jobb esmértetését kereső igyekezete" (Sokf. 9. db., előbeszéd). S hogy emez igyekezete milyen erős volt, mutatja azon hitelre méltó önérzetes nyilatkozata, mely szerint „nemcsak minden régibb történetes könyveinket felforgatta, hanem számos régi leveleinket s mindenféle régen irott és nyomtatott könyveinket is általolvasta" (Sokf. 8: 4.) És ez az önérzetes nyilatkozata legkevésbé se vehető üres dicsekvés számba, mert bizonyosan meg lehet róla állapítani, hogy történeti forrásismerete egyenesen bámulatos. Szó szerint igazat mond, mikor ezt irja: „A hazánk történeteit alkalmasint általolvastam, úgyhogy egy valamire való történetírónk sincsen, ki a szememet elkerülte volna." (Sokf. 4: 25.). Azután a honi források mellett alaposan ismeri és pontosan idézi a történetünkre vonatkozó régibb és újabb külföldi forrásokat is: a latinokat épúgy, mint a görögöket, az oroszokat csakúgy mint a németeket. Sándor történeti búvárkodásának eredményeit ugyanott tette közzé, ahol nyelvészeti vizsgálatait: a Sokféle c. 12 kötetes gyűjteményes művében. Eme folyóiratszerű munkájában található önállóbb cikkeinek a száma — a 8. és 10. darabokbeli hosszabb történeti jegyzetek, valamint az Anonymusról és a Váradi Regestrumról adott kétszeres (8. és 11. db.) "magyarázatokon kívül — mintegy 40-re tehető. E cikkek mutatják, hogy Sándor mint történetkutató már a Sokféle első darabjaiban is a kész tudós nevére érdemes, holott mint nyelvész csak fokozatosan emelkedik föl erre a magaslatra. Történeti vizsgálódásairól két vonást tartok különösen kiemelni valónak : 1. hogy nem összefoglaló historikus, hanem részletkutató, kinek nagy olvasottsága, mélyreható Ítélőképessége és találékony elméje van; 2.