Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1908

18 embert. (Hisz valamint egy-egy betű a beszédben, hasonlóképen minden egyes ember jelentős rész a városban és államban, legyen bár ez még oly nagy terjedelmű is tartományok elfoglalása következtében.) Tegyük föl, hogy ezen két ember közül az egyik szegény, vagy inkább középsorsú, a másik pedig nagyon gazdag. A gazdagot azonban félelem gyötri, aggodalom sorvasztja, szenvedélytől lángol, sohasem gondtalan, mindig nyugtalan, szüntelen gyűlöletes pörlekedéseken jártatja az eszét; ilyen nyomorúságos állapotában is mérték és határ nélkül gyarapítja vagyonát, amely gyarapítással azonban keserves gondjait is növeli. A középsorsú ellenben kevés és szűkös birtokával megelégedett, övéi szeretetének örvend, rokonaival, szomszédaival, barátaival a legédesebb békét élvezi, vallásos, szelid lelkületű, testileg egészséges, takarékos, feddhetetlen erkölcsű és nyugodt lelkiismeretű. Nem tudom, ki lenne oly esztelen, hogy kételkedni merne, melyiket tartsa boldogabbnak? Ami tehát igaz két emberre, ugyanaz érvényes két családra, két népre, két országra is; ha jól megfontolva alkalmazzuk ezt a szabályt, ha elfogulatlanul akarunk Ítélni: könnyen átlátjuk, hol van a hiú látszat és hol a boldogság. Ennélfogva ha az igaz Istent imádják, ha neki valódi áldozatokkal és jó erkölcsökkel szolgálnak: akkor nagyon is üdvös, hogy széltében-hosszában sokáig a jók uralkodjanak. És ez nem annyira önmagukra nézve üdvös, mint inkább azokra, akiken uralkodnak. Mert ami őket illeti, vallásosságuk és jámborságuk, az Istennek ezen nagy adományai, az ő valódi boldogságukra elégségesek, hogy ezt a földi életet is jól töltsék és később az örök életet is elnyerhessék. Tehát a jók uralma ezen a földön nem annyira a maguk, mint inkább az emberiség javára szolgál. A gonoszak uralma pedig inkább árt az uralkodóknak; mert a vétkezésre való szabadságukkal visszaélve saját lelküket döntik veszedelembe ; míg alattvalóiknak csupán a saját vétkeik ártanak. Az igazak ugyanis bármily jogtalanságban részesüljenek igazságtalan uraik részéről, ez rájuk nézve nem gonoszságuk büntetése, hanem erényük próbája. Ennélfogva a jó még a szolgai állapotban is szabad, a rossz pedig az uralom birtokában is szolga; és pedig szolgája nem egy embernek, hanem, ami terhesebb, annyi úrnak, a mennyi vétke van. A szentírás, ezen vétkekről szólva, azt mondja: „Mert aki valakitől legyőzetik, annak szolgája is." (Pét. 11. 19.)