Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1908

9 saiban mondja — a szavakkal együtt a rég elfeledett igazságok is lelkébe hatottak; és míg a beszéd ékes voltára figyelt, azalatt szinte észrevétlenül hullott szivébe a keresztény hit igazságainak egyik magva a másik után. Ezentúl leginkább vallási és bölcseleti komoly kérdésekkel kezdett foglalkozni; legmeghittebb barátaival Isten eszméjéről, a jó és rossz eredetéről és hasonlókról szokott beszélgetni. Mindezeknek reá nézve az az örvendetes eredménye lett, hogy Krisztus tiszta tanításával mind jobban és jobban megismerkedvén, a manikeusok téves tanítását, akik oly rútul megcsalták, elvetette és megtéréséről kezdett gondolkozni. A megvalósításnak azonban sok és nehéz akadály állott útjában. Egyrészt vonzóan hatott ugyan reá a keresztény erények ragyogó szépsége; de másrészt erősen kötve tartották megszokott bűnös élvezeteinek kemény bilincsei. Monika értesülvén a fia lelkében beállott kedvező fordulatról, fölkereste szent Ambrust és fia megtérítését atyai gondjába ajánlotta; emellett Istenhez is folyton könyörgött gyermeke számára a megtérés malasztjáért. Ágoston Isten kegyelmétől is indíttatva, többször fölkereste a szent püspököt; de mások jelenléte miatt látogatásának tulajdonképeni céljáról alig tudott vele huzamosabban beszélgetni. Szent Ambrus mindenkor kegyesen fogadta őt és megnyerő modorával, mély értelmiségével, tudományos fölvilágosításával teljesen lebilincselte. Ágoston lelke előtt megnyílt a keresztény katholikus világ, tanítóhivatalának, a lelkekre való hatásának nagyszerűsége ; csodálkozással értesült az oly nagy fejlődésnek indult szerzetességről és mélyen megszégyenülve gondolt saját lelki nyomorúságára, életének gyalázatosságára. Ezen lelki küzdelmei kőzött a szentírást kezdte olvasgatni, mely új, titkos világot tárt föl előtte; és ő ezen világ után égő vágyat érzett keletkezni szivében. Önmagában tépelődve és küzködve, többször föltette magának ezt a kérdést: Ha megtehették ezek és azok, miért nem te is Ágoston? önérzete szégyenpírral borította el arcát, hogy mig más egyszerű emberek a megtérésben oly erős akaratot tanúsítanak: ő, a dicsőségkörnyezte tudós, oly gyönge, tétovázó, határozatlan és lelki erőben sok más után áll. Lelki gyötrelme egy izben a kertbe űzte, ahol megtérésének halogatása miatt könnyekbe törvén ki, keservesen felsóhajtott: Óh Uram! ne emlékezzél meg régi bűneimről. Meddig, óh meddig: holnap és holnap? Miért nem most, miért nem