Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1907

6 Ahol várat vagy erősséget találtak a törökök, annak vívásával nem sokat bajlódtak, mert céljuk csak a könnyű dúlás és ragadozás volt. így az esztergomi vár is magyar kézen maradt. Orbáncz Mihály várnagy, ki nem átallotta a török elől menekülő budai polgárok hajóit is megrabolni, gyáván odahagyja ugyan, de Nagy Máténak, a káptalan hajdúi hadnagyának néhányadmagával sikerül a várat a töröktől megmenteni, noha a város teljesen leégett. Visegrádot pedig, a szent korona őrzési helyét, remete szt. Pál szerzetesei, kik biztonság okáért odamenekültek, néhány paraszt segedelmével védik meg. Épen maradt még Tata, Komárom és a magát vitézül védő Székesfejérvár. -) Ott azonban, hol vár és fal nem gátolta bősz dühüket, vad kegyetlenséggel ontották vérét a föld védtelen népének. A rajzolt sötét keretbe illeszkedik bele a mi szomorú történetünk. Az általános pusztulás közepett a Vértes hegyek közt lévő Maroth helységnél több ezer menekült lakos családostul szekérvárba zárkózott, Fejérből és Pilisből kizaklatott népség: férfiak, nők, gyermekek vegyest. A török dúlók, kik a tábor kincsei után áhitoztak, több izben visszaszorultak; de szeptember 14.-én rendes gyalogság és lovasság érkezett Budáról egy basa vezérlete alatt az ostromlók segítségére. Agyúik másnap az erődítményt szétrombolták, szablyáik a védteleneket, még a csecsemőket is majdnem egy szálig lemészárolták. A menekülők közt — beszéli el élénken Jászay Pál, — 3) egy rendkívüli jellemű házaspárt mutat fel a magyar történelem. Dobozi Mihályt és nejét, Ilonát. A maróthi táborban voltak ők mindaketten s midőn látta a nekibúsult férj, hogy emberi kar többé nem képes visszatartani az erőttvett ellenséget, utolsó eszközhöz, a meneküléshez fogott. Háta mögé, lovára kapta szép Ilonáját, erősen átkaroltatta magát és vágtatott, míg s merre lehetett. Azonban a kettős teher alatt megfáradt ló lankadni kezdett, a rivalgó török csoport mind közelebb nyomult. A halált, vagy mi egy hű nőnek sokkal borzasztóbb volt, az ellenség gyalázatos rabszíját elkerülni lehetetlen lőn. A kétségbeesés pillanatában könyörögve kérte férjét a lel*) Villányi Szaniszló, Néhány lap Esztergom zivataros századaiból. Esztergom felszabadulása a török rabságból (1683. okt. 28.) kétszázados évfordulója emlékére. Szerk. Kőrösy László dr. 5. 1. 2) Jászay Pál, A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után. I., 18—19. 1. 3) i. m. 19—20. 1.