Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1907

9 felruházták, már csak a tragédia körülményeiből vont valószerű kö­vetkeztetések. Mindenesetre azon hőslelkű magyar asszonyok fajtá­jából való volt, akiknek szép példáiként az egri nőket s a Zrinyi Ilonákat szoktuk emlegetni. Bizonyára mély vallásos érzés és haza­szeretet, bátorság, hitvesi hűség és háziasság tették az ő jelle­mének is alapvonásait, amint a zivataros XVI. század többi magyar hölgyeinél ezeket a szép vonásokat annyi adattal látjuk igazolva. II. Az esemény színhelyére vonatkozólag ismeretes, hogy a kései helyi hagyománytól tévútra vezetett közvélemény az esztergomme­gyei Pilis-Maróth község határában keresi azt, mely község ország­szerte ismert turista-központ és római sáncaival fontos régészeti lelethely a Duna mentén nem messze Esztergomtól. Sőt a pilis­maróthiak Dobozivárnak neveznek egy helységükbeli kis hegyet is. Hogyan keletkezhetett ez a vélemény? Jászay Pál, ez a korán sírba szállott jeles historikusunk az első, aki forrásaitól elkalandozva a helyre vonatkozólag azt írja, hogy történt (mindez): „Azon gyönyörű hegytorkolatban, mely Visegrád és Esz­tergom között a bércek láncaitól összeszorított Duna mentében el­nyúlik. Maroth helység fekszik itt a Vértes (Pilis) hegy tövében, azon korban az esztergomi érsekek kies vadász és mulatóhelye, mindenfelől erdő és berektől körítve. Több ezer felfelé hajszolt, a Dunán át nem kelhető lakos, az ütközetből megszabadult sok ne­mes és vitézlő rend gyűlt e helységhez, bízva egyoldali a Duna, mást az erdős hegyek oltalmában." 1) Ilyenformán nem csuda, ha a történetírók egymástól átvéve csakhamar a köztudatban is megrögzítették azt a felfogást, hogy a mai Pilis-Maróthon történt az elbeszélt esemény. S most már az iskolai olvasókönyvek, 2) lexikonok 3) egyaránt mint biztos adatot közlik le. Mi azonban történetíróink részéről nem annyira lelkiisme­retlenségnek, mint inkább annak a körülménynek tudjuk ezt be, ') Jászay i. m. 19. 1. 2) V. ö. Lehr-Riedl, Magyar Olvasókönyv, III. k. 105. 1. 3) Pallas Nagy Lexikona V. k. 388. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents