Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1906
61 Tanulmányi kirándulások. Május 7-én az V. és VI. oszt. tanulók (a növendékpapok kivételével) Agatsin Gyula, Gödör Kap. János (a kirándulás rendezője) és Bagyary Simon tanárok kíséretében kirándulva, megtekintették az annavölgyi kőszénbányákat és a tokodi üveggyárat. A főgimnázium igazgatósága az intézet nevében ez uton is hálás köszönetet mond Dvorátsek urnák, a tokodi üveggyár igazgatójának, valamint Winklehner János urnák, az annavölgyi kőszénbánya-társulat igazgatójának azon lekötelező szíves fogadásért, melyben a kirándulókat részesítették ; az utóbbi még vendégül is látta az egész kiránduló társaságot. Május 27-én Visegrádra rendezett az intézet tanulmányi kirándulást 113 tanulóval. Kísérők voltak: Grátzer Pius, Bozmánszky Gyárfás (a kirándulás rendezője), Agatsin Gyula, Székely Damáz, Bagyary Simon tanárok és az igazgató. A várromok között hazafias ünnepséget rendeztünk, amely énekből, szavalatból és Bagyary Simon tanárnak a vár múltját ismertető beszédéből állott. Kisebb kirándulásokat rendeztek még a környékre Terlanday Emil tanár az I., Bozmánszky Gyárfás tanár a IV. osztállyal. Junius 11-én intézetünk VII. és VIII. osztályának növendékei megtekintették Keményfy Kálmán főkönyvtárőr szakszerű magyarázatai mellett a főegyházmegyei könyvtárt. Kerületi ifjúsági tornaverseny. Intézetünk 26 tanulója Dombay Nárcisz és Oberth Ágoston, tanárok vezetése mellett résztvett a május 26-án Egerben tartott kerületi ifjúsági tornaversenyben. A bemutatott szabadgyakorlatokért díszoklevelet nyertek. Adakozások. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 26,368/1899. sz. rendelet értelmében mult évi nov. hó 19-én a serdületlen vakok oktatására szolgáló alap javára az ifjúság között gyűjtést rendeztünk. A gyűjtött összeg 9-52 kor (I. o. 1.26 k., II. o. T30 k., 111. o. 0.88 k., IV. o. 1'20 k., V. o. 1-68 k., VI. o. 0.90 k., VII. o. T30 k., VIII. 1 kor) Szent Imrének Budapesten felállítandó szobrára az ifjúság 10 82 kor.-t gyűjtött. (1. o. 2 30 k., II. o. 1.92 k., Meszéna Tibor IV. o. tanuló 2 k., V. o. 074 k., VI. o. I SO k„ VII. o. 076 k., VIII. o. 1'30 kor.) Az ismeretterjesztő előadások jövedelméből 50 koronát küldtünk a József kir. Herceg Szanatórium-Egyesületnek. Vizsgálatok Az osztály vizsgálatokat a VIII. osztálybeliek május 6 — 15. napjai végezték. A többi osztályvizsgálat junius 15—22. napjain volt. Az érettségi vizsgálatok Írásbeli része május 16—18. napjain folyt le, a szóbeli rész Békefi Rémig dr., egyetemi tanár elnöklete alatt jun. 21., 22., 23. és 24. napjain. Junius 23-án volt az önképző-kür záró diszgyűlése és a jutalmak kiosztása. Évzárás. Az iskolai évet junius 29-én tartott hálaadó istentisztelettel fejeztük be.