Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1902

<âô izgatott idegelemtől kiinduló sugár meghosszabbításában a szem előtt látjuk és ebben van a tévedés, mely e nemű tünémenyekkel rendszerint bekövetkezik. Leggyakrabban jelentkeznek az entoptikai tünemények és ezek téves kihelyezései a szemüreg üvegtestében úszkáló szilárd részek (pálczikák és csontocskák) árnyékvetése folytán. Ha a szem mozgatása közben ezek az ideghártyához közel jutnak, akkor árnyékuk a recehártyára esik és így hibás észrevevés forrásaivá lesznek. Az e fajta sokféle tünemény közül leggyakrabban lép fel és egyúttal legérdekesebb is a „repdeső szúnyogok" néven ismeretes jelenség. Ha ugyanis erősen megvilágított tárgyra : fehér falra, ablakra vagy hómezőre irányítjuk tekintetünket, akkor nemsokára kis körök, fényes vonalak, változatos szélességű gyönygysoralakok egész tömege gyanánt jelennek meg a szemmel egygyütt mozgó árnyékképek és ezek a repdeső szúnyogok, melyeket a szem az előtte elterülő világos felületre helyez és így bekövetkezik az észrevevési csalódás. Az üvegtestben előforduló árnyékvető szilárd részeken kivül, az ideghártyának vérrel telt erei is hasonló entoptikai tünemények okozóivá lesznek elég gyakran. Ezen vérerek az üvegtest közelében helyezkednek el az ideghártya előfeliiletén ; míg a fényérző elemek — a pálczikák és csapok — ezektől 0'2- 0'3 mm-nyire az ideghártya hátsó részén. Látás közben a vérerek megakadályozzák a fénysugaraknak a pálczika és csaprétegre való jutását és így a fénvérző felület ezen részein legtöbbször árnyékok keletkeznek. Ezen árnyékok azonban a rendes látást nem akadályozzák, mert néha nem is érik el az ideghártyának fényérző részét, meg ha odáig jutnak is, mivel ezek árnyéka mindig ugyanazon fényérző elemre esik, ennélfogva az ideghártyának e részei a vak folthoz hasonlíthatók, azaz oly elemek, a melyekkel sohasem látunk. Azonban valamint a vak foltnál, épúgy e helyeken sem érezzük a látás hiányát, mert a tapasztalás és szokás alapján megtanultuk, hogy a tárgyak képeinek azon részleteit is, amelyek az ideghártya beárnyékolt elemeire esnek, époly világosságuaknak tartsuk, mint amilyenek a tárgynak az érző felületeken keletkezett képrészletei. Az ideghártya vérerei tehát rendes látásnál nem okoznak zavart és nem vezetnek csalódáshoz. Erős oldalvilágításnál azonban megeshetik, hogy ezen vérerek árnyékai oly fenyérző elemekre jutnak, amelyeket rendes megvilágításnál és a fénysugarak egyenes terjedésénél nem érintenek. Ezen szokatlan izgatás eredménye lesz, hogy az árnyékérte elemek az inger okát kivül keresik és bekövetkezik a hibás kihelyezéssel az észrevevési csalódás. Ilyen érdekes tévedés tanúi lehetünk, ha sötét szobában égő gyertyát mozgatunk oldalvásí szemünk mellett. Rövid idő múlva a vérereknek faágak módjára szétágazó árnyékát fogjuk magunk előtt a térbe kihelyezve látni, mely árnyék a gyertya mozgatásával szintén változtatja helyét szemünk előtt. Néha alkalmas háttérre pl. az égre tekintve, a vér gyors keringését is meg-