Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1901

I. KÉP. Színhely : a pannonhalmi quadnatuna. Gyula. Tapsoljatok csak szenthegyi leviták ! — (egyedül Fogoly vagyok, alázatos fogoly, járkaiva) Legyűrtenek, legyőztenek. — Se baj ! Fogolynak is lehet daczolnia. Fogoly vagyok, de nem alázatos, Börtönbe', lánczban is Gyula vagyok ! — S a jó magyar — eh, vak az Istenadta, — Édes szavukra oly mohón lesett, S hamis szavuk oh ! oly hamar befonta. S kezem, a mely baján segitni óhajt, Úgy eltaszítja, mintha tőr, gyilok, Villogna benne, vérét szomjazó. Ki hitte volna ? . . . Szép, szép ez a magas kolostor itten, És csendje, némasága úgy lehat A szív legalsóbb rejtekébe is . . . Tudtad te Vajk, miért hozasz ide. Ha lánczra versz, sötét börtönben zársz el, Megtörni nem, még kínzani sem tudsz. A lánczcsörgés, az éji némaság Csak edzené még büszke szívemet. Olyan szélíd te nem hiába voltál, Tudtad te jól, hogy czélt csak itten érsz. De nem, te rosszul ismered Gyulát. De haj ! a kín, az jól ki van eszelve. Mért lánczra verni ? Biztosabb e szer : A küzködésnek tengerébe vetsz, Hogy fuldokoljak ott reménytelen . . . Jól tudtad azt is, kínzani kit küldj. — Hej ! Mór barátom, hogyha senki is, Te szent, te tiszta vagy, te bölcs, te jó vagy, S oly égbehívó mindenik szavad, És énnekem mégis te vagy a hóhér. Mi haszna haj ! nyájas, szelid szavadnak, Ha véle egyre mélyebben taszítsz A kétkedésnek szörnyű tengerébe ? ! — A kín elég, most írt szerezz sebemre.