Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1898
I^isfaludy Sándor és Horatius. EMMI sem vész el a nagy természetben. Ezt az alap igazságot halljuk sokszor a természettudósok és bölcselők ajkáról elhangzani a nélkül, hogy értelmét egész terjedelmében első pillanatra el tudnók magunknak képzelni. A természettudósok az anyagi, az organikus világ különféle, sőt talán összes tárgyairól állítják, hogy egy sem vész el nyom nélkül, hanem legfeljebb átváltozik, más alakot, állapotot vesz fel. — Egészen más szemmel tekinti és sokkal több szempontból veszi vizsgálat alá e mondást a bölcselő, a ki a szellem birodalmában jelöli ki minden szellemi tényezőnek értékéhez és rangjához képest az őt megillető helyet. Visszamegy egészen odáig, a mikor az emberi szellem ébredezni kezdett, az emberiség bölcsőjéig ; kutatja, mi az ember, vájjon társas lény-e vagy nem ? Tovább menve vizsgálja, hogyan jöttek rá az emberek, hogy ők társaságban jobban boldogulnak, mint ha egyenkint sokkal szabadabban és saját hajlamaik szerint intéznék életük sorsát. Sokan, nagyon sokan foglalkoztak e fontos kérdéssel, de teljes egyetértésre máig sem jutottak. A legtöbb mégis a társas élet mellett nyilatkozott, mivel az ember gyengeségénél és sokszoros tehetetlenségénél fogva társra, segítőre szorul. Az ipar, a kereskedelem vagy a nemzetgazdaság fejlődése arról tanúskodik, hogy az egyik ember a másik után indul, egyik nemzet a másikat utánozza mindabban, a mi jót vagy magára nézve hasznosat amannál lát. De talán a legnagyobb mértékben nyilvánul az útbaigazítás, a támoga-