Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1898

14 komolyan elmélkedni; mindkettő keresi a boldog élet tanait, a „vitae praecepta beatae." Kérdés most már, honnan merítette az egyik és honnan a másik? Horatiusról tudnunk kell azt, hogy nem volt tulajdonképeni philosophus, a ki a bölcseletet mint tudományt önmagáért rendszeresen művelte volna ; hanem csak mint tudós és költő érdeklődött iránta és ennyiben foglalkozott vele. Saját vallomása szerint : Nullius addictus iurare in verba magistri, Quo me cumque rapit tempestas, deferor hospes.

1) Eklektikus volt. vagyis válogatott a különböző bölcseleti rendszerekben és mindenikből azt fogadta el, a mi neki legjobban tetszett. Korában leginkább két philosophiai tan volt elterjedve Rómában, a hová ezeket természetesen Athénben tanuló rómaiak hozták, t. i. a stoicismus és ellentéte az epicureismus. A Zenóntól megállapított és stoájától elnevezett stoicismusnak főelve az, hogy a boldogság az erényben van meg. A kívülünk levő körülmények : gazdagság, fény, szegénység, nyomor stb. mind nem zavarhatják meg boldogságunkat; mert ennek alapja nem azokban van, hanem önmagunkban, ha t. i. eszünknek megfelelően élünk s következésképen az ész ellen fellázadó szenvedélyeinket féken tartjuk és ez által nagy szabadságra teszünk szert, mind saját személyünket, mind a külvilágot illetőleg. Mindennek eredménye az acquus animus : 2) a nyugodtság, vagyis mentesség a kincsvágytól, irigységtől, szerelemtől stb., mégpedig jó és bal sorsban egyaránt. Az epicureismus rendszerének összefoglalását ez ismeretes hexameter adja : Ede, bibe, comede, post mortem nulla voluptas ; vagyis más szóval ez a megtestesült érzékiség tana. Dobzódjunk, élvezzünk, keressük a gyönyöröket, még pedig minden perczben, mert — rövid az élet ! Mindkét rendszer hatása meglátszik Horatius művein. A stoicismus, mint észszerűbb, természetesen jobban hatott a józan Horatiusra, mint Epikuros tana, a melynek követőjeként egy Albius Tibullushoz intézet levelében igen furcsán jellemzi magamagát : Me pinguem et nitidum bene curata cute vises, Cum ridere voles Epicuri de grege porcum.

3) E tekintetben tehát nem vagyunk egy véleményen Wiedel Hermannal, a ki azt mondja : Horatius haud dubie Epicureorum magis quam Stoicorum partes sequitur.

4) !) Epp. I. 1. 14. — 2) Epp. I. 11. 30. - és több helyen. — 3) Epp. I. 4. 15. 4) Hermannus Wiedel, De Horatio poéta philosopho, dissertatio inauguralis, pag. 36. Hildesiae, 1875; ex officina Laxiana.