Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1896
8 A város és főapát meg is keresték azután a helytartótanácsot s behatóan kimutatták a tervnek képtelenségét. Xem is lett az egészből semmi. A város is megpendített egy eszmét, — a mi pedig komolyan szóba sem jöhetett, — hogy t. i. a kir. városi ferencziek menjenek a vizivárosba, s így a kolostor és templom legyen a benedictinusoké. A benedictinusoknak adandó templom vihette rá őket erre a gondolatra. A lakás-kérdés azután egy ideig pihent. Az ötletszerű tervezgetésekre rá is fért a pihenés. Öt év múlva lett csak actualís a dolog. Az 1808. iskolai év elején értesítette a főigazgató az intézetet, hogy a helytartótanács megkereste a főapátot, hogyha rendelkezik tanárokkal, minthogy a jövő évben már úgy is átveszi a rend a gymnasiumot, küldjön előzetesen néhány tanárt. A főapát küldött is még az 1808. év folyamán, decz. 5-én négy rendtagot, két presbytert és két növendéket. De a lakásügy még nem volt elintézve : sőt jóformán meg sem kezdve. A négy rendtag privát szálláson volt. A lakásügy rendezése csak most kezdődött meg igazán és komolyan. A főigazgató 1808. júl. 19-én értesítette és felkérte az igazgatót, hogy a főapát kiküldöttével nézzen alkalmas házat, mert a jövő évben már teljesen átveszi a Szt.-Ben. r. a gymnasiumot. A városhoz is érkezett a helytartótanácstól rendelet 2), a mely meghagyta, hogy „8 Benedictinusoknak, és ezek szolgájoknak számokra akár kész épület, akár pedig üres hely, hogy lakás építtessék, közel az oskolákhoz 15 nap alatt a költségekkel együtt terjesztessék fel." A város a megbízatásban el is járt. Háromtag bizottságot küldött ki, mely az építőmesterrel körülnézvén, egyrészről a tisztelendő Paulinusok épületét ajánlotta vagy a Szt.-Fer. rendiek második udvarát üres teleknek, a hol 35 ezerért szép házat lehetne építeni mert más alkalmas hely a közelben nem volt. Viszont a tanács meg a maga részéről kérte a helytartótanácsot, hogy a benedictinusok jövetelét siettesse. 3) Hogy a város csakugyan óhajtotta a benedictinusok mielőbbi jövetelét, kitűnik a költségvetésből, melyet mellékeltek. A paulinusok háza, mely a városé volt, a bizottság véleménye szerint 50 ezer frtot is megér, de átadják a fundusnak 25 ezerért, csak minél előbb jöjjenek. 4) A főapát tetszését a paulinusok háza sehogy sem nyerte meg ; keveselte a helyiséget, nem volt kápolnának való héîT. A paulinusok háza végében fekvő házat is kérte. 5) A helytartótanács más véleményben volt : a paulinusok házát a beterj esztett terv szerint elegendő nagynak találta. A házban, melyet katonai kórháznak használtak, volt : istálló, fáskamra, pincze és 7 konyha, azonkívül 19 Helyt. 24,662. sz. 1808. nov. 2. G. !t. 2) Vár. lt. 1808. 119. sz. 3) Vár. levélt. Tisztbeli jegyzőkönyv 410 1. 1142 sz. *) U. o. 808. 125. sz. 5) U. o. 1809. 68 sz.