Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1896

6 Komáromban a gymnasium vezetése csakugyan rendünknek jutott osz­tályrészül. Más gymnasiumot is szánt a királynő rendünknek ; de jóllehet a rend a török világ idejében kapott sebek gyógyítgatása közben csak az egyik helyet, Komáromot, foglalta el, mégis a Ratio megjelenése idejében ott volt az új tanterv munkásai közt s annak szellemében oktatta a magyar ifjúságot. E feladat elvállalásával csak új létjogot szerzett a fenmaradásra. S mégis alig hogy megkezdte régi foglalkozását, melylyel a királynő a rendet eredeti munka­körére utalta, már is vészteljes felhők tornyosultak még ki sem derült egén. II. József 1786-ban, nov. 15-én, lábbal tapodva a nemzet kegyeletét, a haza körül szerzett érdemeket, a rend ujabb fellendülését, melyet erélyes, tudós és szent életű főapátok inauguráltak, nem törődve mindama fontos szolgálatok­kal, melyek soha el nem évülő hirt szereztek rendünknek, egy tollvonással megsemmisített majdnem nyolczszázados multat, tevékeny, küzdelmes életet. A pannonhalmi szt. Benedek-rend átveszi az esztergomi gymnasiumot. Az 1802. év elején az a hír kelt szárnyra, hogy a király az eltörölt ren­deket köztök a Szt. Benedek-rendet is régi jogaival visszaállítja. A hír még nem volt való ; de annál kevésbbé volt hihetetlen, mert hisz mindenki tudta, hogy az 1790/1-iki országgyűlés ') a sok sérelem közé az eltörölt rendek vissza­állítását is felvette. A közbejött háborús idők egyelőre leszorították az ügyet a napirendről. Minthogy a fama azt rebesgette, hogy a visszaállítandó rendek a nyil­vános tanítással bízatnak meg, az esztergomi gymnasium tanárai, a kik bi­zonyára nem alaptalanul hihették az ellenök ismételten emelt nagy panaszok miatt, hogy a helytartótanács első sorban is rájok fog gondolni, kérdést tet­tek a főigazgatónál, mi igaz az egész dologból. A főigazgató sietett megnyug­tatni a tanári kart, hogy ki lesznek elégítve, ha netalán Esztergom is a szer­zetes tanároknak jut* 1802-ben április 15-én kelt a főigazgató levele, a mikor már a visszaállítást elrendelő kir. parancs alá volt írva. Benne volt Esztergom is. Talán csak a tanárok nyugalmát nem akarta zavarni a főigazgató, mert alig hihető, hogy a Pozsonyban székelő főigazgatónak ne jutott volna tu­domására április 15-én, a már márczius 12-én kelt rendelet. Április 25-én már be is vezették a rendet régi birtokába. A mit a tek. KK. és RR. a gravamenek közé felvettek, a mit a felség kegyét élvező Somogyi Dániel, az eltörölt rend főapátja, feliratban kérelme­zett, s a minek a pécsi tankerület nagy tudományú főigazgatója, Nóvák Kri­Fuxhoffer-Czinár Monasteriologia I. 139. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents