Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1895
M Az isteni tisztelet számára kápolna nem volt ez épületben; a tanulók a Szt. Ferencz r. templomában hallgatták a szent misét. Úgy látszik azonban az ott okozott költséget senki sem térítette meg a rendnek, a miért a quardian azután egy ízben tekintettel arra, hogy sok gyertya fogy az ifjúság miséje és litániája alatt, szóba hozta a kárpótlást, de alig kapott valamit. ') 1779. nov. 7-én megnyílt az iskola az ifjúság számára. Az igazgató „fejedelmi palotának" nevezi. 9 órakor az ifjúság sorakozva a templomba vonult, minden osztály mellett a tanár, s a menetet bezárta az igazgató a katechetával. Az ifjúság a templomba vonulás alatt énekeket zengedezett. Akkora volt az öröm a szokatlan látványon, hogy a város kiözönlött az utczára. 2) Az ünnepélyes szt. misét a vicarius tartotta a tanárok segédkezése mellett. Utána az iskolába tértek vissza, hol a reth. tanára szép beszédet mondott ; buzdította az ifjakat erényre és tudományra. A nagyobb szabású ünnepélyt akkorra tárták fel, ha a főigazgató is jelen lesz. Az intézet költségei. Az esztergomi gymnasium, mint oly intézet, mely azelőtt a jezsuitáké volt, a rend eltörlése után azon alapból tartatott fönn, a mely alapba a residentia alapítványát bekebelezték. A tanítást azon rendre bízta a királynő, mely a legolcsóbb munkaerőt szolgáltatta, s a mellett minden egyes presbyter-tagjának meg volt azon qualiíicatiója, a melyet a gymnasiumi tanártól abban az időben megkívántak. Az igazgató exjezsuita, kinek a tanulmányi alapból 350 frt nyugdíja volt akár tanított, akár nem. Az igazgatói honorárium 100 frt. A ferencziek minden egyes tagja^után a háznak járt 100 frt, összesen 600 frt. Személyökre a tanárok 25, majd 50 s végre 75 frtot kaptak szolgálati éveik száma szerint. A gymnasium tantestülete e szerint nem is került többe, mint az előirányzatban megjelölt 1000 frt. A királynő igen át volt hatva a tanári állás nehéz és fontos feladatától, melytől az egész ország jóléte függ. Hangoztatja is, hogy e nehéz fáradtságot illő jutalommal honorálja. „A mi az évi fizetést illeti, elég gondot fordít rá, hogy az a tisztességes megélhetésre elég legyen, de túlságos sok azért ne legyen:-a szerény anyagi viszony szorgalmat, a jutalom viszályt idéz elő." Mint mellékjövedelmet említi a rendkívüli tárgyak előadását, de annak honorálására nem került a sor. Könyveket is írhatnak, a melyeket az egyetemi nyomda kiad, és honorálnak. 3) Mikor a Szt. Ferencz r. tagjainak helyét a világiak foglalják el, növe1) Prot. 1780. 2) Protocollum 1779. 3) Rátio LXIX. §.