Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1892

11 Pannónia politikai történetére visszapillantván, láttuk, hogy a Dunán-túli vidéket mennyire kellett félteni a körül lakó barbár népektől. A pannonok ismételt lázadásainak megszűnte után, tehát első teendő volt a birodalmi határnak („Limes imperii") védelméhez fogni. Hogy a rómaiak már Augustus és közvetetlen utódai idejében csakugyan a Duna hosszában fekvő főbb barbár telepeket megerősítették és egyébb alkalmas helyekre őrségeket tettek, igen valószínű. A jazygok az alsó Dunán nyáron hajóikon, télen pedig, midőn a Duna be volt fagyva, lóháton már a római impérium első idejében, (még a pannonok lázadása alatt, utóbb T i b e r i u s idejében végre C 1 a u d i n s alatt is, 45. Kr. u.) betörtek. Ép oly ismeretes tény azomban, hogy ezeket visszaverték a rómaiak. Ez pedig másként nem képzelhető, mintha feltételezzük, hogy nem csak észak felé a markomannok ellen erődítették a folyamot, de hogy a Közép-Duna is erőditvényekkel el volt látva. Az első század vége felé a birodalom belsejében V i t e 11 i u s és Vespasiánus a főhatalomért elkeseredett harczot vivtak; mig Júdeában a zsidók ellen, Germániában pedig a Civilis vezérlete alatt felkelt germánok ellen folyt a háború. Pannoniából a légiókat, a nyugati csatatérre kellett vinni s igy mindössze két légió maradt meg, a VII-ik és a VIII-ik, melyek azonfölül a polgárháborúban is részt vettek. ) Pannónia ezen kétes helyzetét egyrészt, a markomannoknak, másfelől a jazygokkal egyesült dákok fölhasználandók, (70-ikben Kr. u.); azok a Duna északi részét fenyegették, emezek pedig a Közép- és Alsó- Dunán törtek át. Mindkét támadást Mucianus, Vespasianussal tartó legátus, szerencsésen visszaverte.-) Vespasianus, ki ez alatt az egyeduralmat a maga számára biztosította volt, Mucianus győzcdelmei daczára eléggé méltányolta a Dunával határos népek folytonos veszélylyel fenyegető magatartását és a Duna védelmét különös gondjai tárgyává tette. A markomannokkal szemben a Felső-Dunán Yindobonát és Carnuntumot emelte) és a quadokkal az előbbi barátságos viszonyt fentartotta ; de első sorban a dákokat vette szemügyre. Ezen nép, a mai Erdélyből mintegy természetvédte várból kiindulván, végtelen számmal áraszthatta el a közép- és alsó-dunai sik») Tac. Hist. III. 40. — Dio Cass. LXVI. 3 *) Tac. Hist. III. 46. IV. 4. 3) Dio Cass LXVn. 7.