Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1889

— 10 — együtt mulattak, tréfáltak, s ha hibázott valamiben, egy két botütés vagy nyakleves az ur részéről elvégezte az igazságszolgáltatást. Joga volt úgy büntetni, mint egyéb családtagokat, de csak saját szolgáit. Ha idegen sértette meg a szolgát vagy annak valami kárt tett, akkor az illető kárpótlást tartozott adni az urnák. Viszont az ur is felelős volt minden kárért, melyet a szolga okozott másnak. Ilyenkor többnyire kiszolgáltatták a szolgát a károsultnak. Később az ur kegyetlensége ellen nem volt semmi egyéb védelmök, mint a censori megrovás. A rómaiak az erkölcs alapjául a társas életet s hazaszeretetet kiáltották ugyan ki ; de az innen folyó erények sajátképpen nem egyebek kissé tágasabb önzésnél. V. ö. Buschmann 41. 1. A rabszolgák szaporodásának okai. Máskép alakultak az ügyek a nagy hódítások következtében először Itáliában, majd a szomszédos szigeteken, később Afrikában, Hispaniában, Görögországban stb. Már az itáliai hóditások növelték a rabszolgák számát ; még inkább szaporodtak azomban a szicziliai, afrikai, hispániai és keleti háborúk által. Cicero idejében a fényűzés a házi rabszolgákat illetőleg magasra hágott. Midőn ö Piso

1) feslett háztartását leirja, szemrehányólag így szól : idem coquus, idem atriensis; Horáczius legalább tiz szolgát követel a rendes háztartásban, midőn pirongatja Tillius praetort, mivel tiburi villájából ez csak öt szolgát vitt magával Rómaba

2) és Plinius

3) már greges ancillarum és legiones mancipiorum beszél. Ezen időkből általában alig hihető számokat említenek, melyekben nemcsak a városi, de a mezei rabszolgákat is bennt értik. Caepio táborában negyvenezer rabszolga volt; Caesar légiói Galliában oly nagy tömegben hurczolták magukkal a rabszolgákat, hogy egy alkalommal maga Caesar valóságos veszélyben forgott miattok. Caiusnak is ötezer rabszolgája volt. Plinius

4) szerint C. Caecilius Claudius Isidorus végrendeletileg Kr. e. 8-ban 4116 rabszolgát hagyott hátra, jóllehet a polgárháborúk alatt sokat elveszített közülök. Ugyancsak volt még ennek 3600 jármas ökre, 25,000 egyéb marhaja, hatszáz millió sestertiusa

5) Augusztus császár elrendelte Kr. u. 8., hogy a száműzött egyén husz rabszolgánál vagy szabadosnál többel ne bírhasson. Tiz rabszolga egy decuriát képezett, több decuria egy classist, melyek vezetőit niagister v. praepositus néven nevezték. E felosztás czélszerünek bizonyult a felügyet és ellenőrzés szempontjából. A hadi foglyok kizárólag az államéi voltak, kik közöl a saját czéljaira kevésbbé alkalmasokat eladták. Ezek kezdetben elegendők voltak a munkák elvégzésére ; de később e viszony megváltozott. Egyes családok gazdagodása s emelkedő fényűzése a városi rabszolgák szaporítását vonta maga 1) In Pis 27. 2) Sat. I. 107. 3) XXXIII. 26. *) XXXIII. 135. 5) Egy sestçrtius 10—12'5 kr,