Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1888
6 a mely szerint ez égi testek, különösen pedig a nap a magok munkáját végezik ! Legelőször a reggeli csillag (o itoç(pôooç) tűnik föl a keleti láthatáron, hogy hirül adja a hajnalnak )rj tfoíg) közeledtét (13,93), a ki mint személyesített istennő férjének, Tithonosnak ágyából kel föl (XI, I) s az Okeanos hullámaiból lép ki (XIX, I.) a láthatárra. A pirkadó hajnalnak szépségét az élesen figyelő költő a diszjelzök egész sokaságával tünteti ki. A koránkelő (rjçiytt'eia) jelző mellett ugyanis igen gyakoriak a következők . Rózsaujjú ((ioóodáxTvkog), a hajnalpír sugárzó biborfényének jelzésére, mely akkor látható az égen, midőn a nap már közel van a láthatárhoz s sugarai mintegy a kinyújtott kéz ujjaihoz hasonlítanak. A napnak mindinkább való közeledtével a hajnal pirosló szine lassanként a sárgás színbe megy át, a honnan a hajnal sáfrány (szinu) ruhájú (xooxóneTlXog), jelzője származik. Egyéb jelzők: isteni (âîa), széptrónusu (i vdçoi'og), aranytrónusu {xqvo Ô ûqovoç), szép (y.aXtf), szépfürtü (evTiÁÓxafiog), fénylő ((pcieiviq), a halandók számára fénythozó (ffaeoí/t/jQOTOg), a melyek mind világos tanúi azon természetes érdeklődésnek, a melylyel a hom. emberek a hajnal hasadása iránt viseltettek. A hajnal hozza létre az ő megjelenésével a napot (zekel i^uan. 5, 390) s ő az, a ki gyors lovain az Olymposra siet, hogy hirüladja az isteneknek a világosság (a nap) közeledtét (II, 48) s egyúttal az egész földre elárasztja fényét (VIII. I.) — Hogy mi módon tér reggelre a hajnal istennője ismét vissza keletre, az eposok egyatalán nem tudatjak. A hajnalt követi a napnak (o yt'Xiog) föltünése. Ez szintén az Okeanos hullámaiból, vagy egy keleten fekvő tóból, a nap tavából (Muvrj ijeXíoio) kel föl s miután fölhatott az égre és pedig ennek legmagasabb pontjára, a Zenithre: innen ismét nyugati irányban a földnek fordul (rooTiai i]ehoio) vagy is lefelé veszi útját s tovább haladva elér egész a napk^puig (tívXcu ije' Xíoió), a melyen át belép a sötétség országába vagyis lenyugoszik ; rászáll az egész földet körülvevő Okeanosra, mialatt a földet elborítja az éji sötétség (VIII, 485).^ Későbbi költök, mint Mimnermos és Stesichoros, nem érték be Homeros naiv gondatlanságával, mely épen semmit sem törődik ama nehézség megoldásával, hogyan kerül reggelre a nap, mely este nyugaton az Okeanosra szállt, ismét keletre? Az emiitett költök folyamodtak később ahhoz a meséhez, hogy a nap este az Okeanosra való leszállta után aranyos sajkába ül s igy alva jut el reggelre az Okeanoson ennek keleti részére, hogy innen más nap újra kezdje pályafutását. Homeros e mesés magyarázathoz semmi adatot nem nyújt s a napnak keletre való mikénti visszatérését egy szóval sem emliti. A napnak sűrűn hasznait jelzői, melyek a hom. kor embereinek a napról való vélekedését is föltüntetik, a következők: (fa^&to)', a világító; cf afoiiißooTog, mint a hajnal ; Tiautfairja))', ragyogó ; T£Q\pi(.ißQ0T0g, a halandók gyönyörködtetője; ccxa[tag, a fáradhatatlan; 1 Yneouov, a fölöttünk
