Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1888

24 Mondani sem kell, hogy a tenger hullámzása (xvf.uáveir) az epos számos helyén képezi a költői leírásnak tárgyát. A Boreas és a Zephyros Thrákiáből hirtelen rátörnek a halbandus tengerre, sötét hullám tornyosul a magasba s nagy mennyiségű hínárt vet ki a partra (IX, 4), Zivatar alkalmával először borzongás (ffoí'E) fut végig a fölszinen, sötét szint ölt (VII, 63), majd tompán fölzug a tenger (II, 209), magasra emelkedik a tornyosuló hullám és a sós habot messze kilöki a tengerpartra (IV, 425). A tenger melyében {/ú.óg t>> ßei'üeooi) megszámlálhatatlan tengeri szörny lakik — delphin, fóka, czet stb., melyeket a haragosan zugó Amphitrite tengeri istennő legeltet (12, 96). A tengernek mélyében laknak Nereus és leányai ; ott van — Aigainál — Poseidonnak, a tenger fő-istenének is lakása, a kinek hódolnak az összes tengeri istenek és szörnyetegek s örvendve válnak szét előtte a tenger hullámai (XIII, 27). A tengerbe öntik víztartalmukat (uhfivorjeiç) a folyók {noTciuoi), melyek vizöket szintén az Okeanosból kapják. Viztömegöket növeli az eső, a mely Zeustól, illetőleg a levegő-égből ered. Innen a folyók egyik jelzője : ôumvrjç az égből, vagy levegőből eső. A ôïoç — isteni és ísgóg — szent, szentelt —jelzők tanúskodnak arról, hogy a hom. kor embereinek szemében a folyók isteni őrködés alatt állottak s isteni lények lakásául is szolgáltak, a kiknek bikát vagy, mint a Skamandrosnak, lovakat is szoktak áldozni (XI, 727; XXI, 130). A folyók forrásánál laktak a Naiadok, a források nymphái, a kiknek oltárai rendesen ott álltak a forrás mellett (6, 123 ; 13, 13, 102). Nem kerülte el az eposok költőjének figyelmét némely folyóknak az a sajátsága sem, hogy egy más folyóba ömölve vizök emennek vizével nem keveredik. Ilyennek emliti a Titaresiost, a mely a Peneiosba ömlik, de vize ezével nem elegyedik, hanem mint az olaj folyik ennek fölületén (II, 751). Meleg forrást is ismer a költő. Azt mondja ugyanis, hogy a Skamandros Ilionnál két forrásból ered, melyeknek egyike állandóan melegen bugyog föl, ugy hogy gőz, pára emelkedik föl belőle, mig a másik forrás vize még nyáron is megtartja jéghidegségét (XXII, 147). A folyókról való gondolkodásnak egyik jellemző példája az a vallási szokás, mely szerint az ifjak a férfikorba való belépésökig nőni hagyott hajfürtjeiket ekkor levágták és áldozatként valamely folyónak szentelték. így Peleus az ö hős fiának, Achilleusnak, hajfürtjeit a Spercheios folyónak ajánlotta föl. Ezért kéri aztán Achilleus Patroklos máglyájánál az emiitett folyó istenét, hadd áldozza föl hajfürtjeit szeretett barátja emlékének. (XXIII, 141). A folyókkal együtt a hegyek-röl is egészen máskép gondolkoztak a hom. kor emberei, mint mi. Ok a hegyeknek nemcsak viruló növényzetét látták s azokat nemcsak a farkasok, sakalok, oroszlánok s különféle madarak tanyájául tekintették: hanem élénk képzeletök a hegyeket is istenekkel népesítette be, a kik nemcsak a forrásoknál mint vizi nymphák, hanem a hegyek csúcsain is mint erdei istenek tartózkodtak (6, 123). Maga Zeus is