Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1886

Történetét is ösi bölcsejénél, És babért fűzött halántékaira. Minden babérnál hervadhatlanabb — Szent koronáját azzal érdemelte, Hogy az Egyháznak hősöket adott, Kik Jézusunknak örök szent nevével Isteni Hitünk védelmére keltek ! Negyedik apród: Rendithetetlen Hittel, bölcseséggel E dicsőségben osztozik vele Forgách Ferencz is, kinek fájt nagyon Midőn látta, hogy mint az oldott kéve Polgári harczban széthull nemzete : Vallásgyülölség üszkei lobognak Az Isten házán, s a családi hajlék — Békétlenségnek vad porondja lett. . . . Tizenötödik apród: Az ember gyönge, erős csak az Isten, Kinek hatalma végtelen, örök ! Kinek szavára elsimul a hullám, S a porszemekből világok teremnek, Melyek forrongva száguldnak az űrben, De utja ki van mérve mindeniknek Mert fenntartja a legfőbb hatalom ! Leborulok előtted Istenem, S szivem verése, nagy csudálatodban, Keblemben hirdeti kegyelmedet, — Kegyelmedet, hogy Pázmányt adtad nékünk ! Örök szent Hitünk e nagy oszlopát ! Gyarló a hang, mely dicsöitni merné Pázmány Pétert a főpapot, s magyart, Ki századokra ható lángelmével Jézusi kegyben, alkotott nagyot, Midőn itt minden törpe volt körülte, Amit e szó fejez ki : — emberi ! Kővé vált szivek olvadtak szavára, — Az égi ihlet lángja égett abban! S megmozgatá a sziklát, bérczeket ; Egyik kezében, a gonoszok ellen, Az angyalok tüzes pallosát tartá; Másik kezében az Üdv kenyerét, — Osztván a földi s mennyei malasztot Az Ur Krisztusnak nagy kegyelmiből l Lángelméjének napja beragyogta