Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1884

19 több költő tehetségét túlbecsüli és aztán a nehézségekkel nem tud megküzdeni ; azért adja a tanácsot : „Ha irni szándékoztok, válasszatok erőtöklCöz mért tárgyat és jól gondoljátok meg, mit birnak el vállaltok, mit nem. A kinek tárgya erejéhez mért, azt sem a szóbőség, sem a világos rend nem hagyja cserben. S ha nem csalódom, a rend természete és kelleme a következő lesz : a mit e helyütt kell mondania, azt most mondja el; sok egyebet halasszon el és egyelőre mellőzzön. Ezt ragadja meg, azt pedig kerülje, a ki költeményirásra vállalkozott. (38—45.) A tárgy megválasztására hasonló tanácsot ad Seneca: „Meg kell jól fontolnunk azt. a mihez fogunk és tehetségünket összehasonlítanunk a tárgygyal, a melyet kidolgozni szándékozunk. Mert mindig nagyobb erőnek kell lenni a szerzőben mint az elvállalandó teherben".

1) Ha a költő lelkében az egész kidolgozandó tárgy már eleve készen áll, akkor nem lesz hiánya az anyagban, mellyel tervét szépen kidomborítja. Mindent ott mond el, a hol ezt leghelyesebben teheti, nem hány össze-vissza mindent, hanem mindenre megtalálja az alkalmas szót, előadása könnyen érthető, s egy tekintetre az egésznek összefüggése könnyen föltetsző lesz. A kommentátorok az itt elmondottakat nagyobbrészt az epikus költőre vonatkoztatják, a ki az elbeszélés folyamában sokat, a mi előbb történt, később mond el, akkor és ott, hol a személy jellemének és sorsának ecseteléséhez legjobban felhasználhatja. Azonban ép oly jól illenek azok a drámaköltőre is, különösen az expositiora vonatkozólag. A 45-ik vers az elrendezésre vonatkozó követelményeket röviden összefoglalja. De Nores igy köti össze e szavakat: hoc amet, ut iam nunc dicat iam nunc debentia dici, hoc, pleraque différât et praesens in tempus omittat — spernat; azt szeresse és gondozza, ezt pedig kerülje és vesse meg. Wieland szerint Hor. a következőkben tér el először céljától, a menynyiben még eddig jobban a Pisokat tartotta szem előtt, most Roma összes költőihez és müveit közönségéhez szól. A terjedelmes kitérést — ha ugyan annak mondható — azonban Hor. igen szépen köti össze az előbbiekkel. A 41-ik versben emiitette a facundiat, vagy is azon tökéletességet, melynél fogva a szónok, vagy költő minden gondolatra azonnal megtalálja az odaillő szót és kifejezést: most tehát alkalmat vesz magának, hogy a szavak alkalmazásáról egyet-mást elmondjon: rKényes és óvatos légy a szófüzésben is; kitűnően beszélsz, ha az ismeretes szót ügyes kapcsolat újnak tünteti fel. Ha pedig szükséges lesz (eddig) ismeretlen fogalmakat uj kitételekkel megjelelni, akkor helyén *) De tranquillitate animi 6, 4. : »Aestimanda sunt deinde ipsa, quae adgredimur, et vires nostrae cum rebus, quas temptaturi sumus, comparandae. Debet enim Semper plus esse virium in auctore, quam in ooere.« 2*