Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1884

10 Horatius, e célt ily uton aligha érte volna el, legfelebb elkeseredést keltett volna. Azon nézetet, melyet először Baxter (1701.) állított föl és utána többen védelmeztek — különösen Hurd, — hogy e levél célja, az akkori római drámaköltészet szatirikus bírálata, már Wieland megcáfolja s azt állítja, hogy a költeménynek csak kis része vonatkozik a drámára és legtöbbnyire csak példákat vesz a költő abból és nem arra ad szabályokat. Habár ez utóbbi állítást nem fogadhatjuk el, mégis joggal kérdezhetjük, ha Horatiusnak csakugyan a római dráma kritikája volt kizárólagos célja, hogyan magyarázzuk meg azt, hogy az első részben épen semmi, vagy csak ríagyon távoli vonatkozás van egyenesen a drámára s a dráma szerkezetére s miért hoz fel annyi általános dolgot, a mit más költeményfajról ép ugy el lehet mondani mint a drámáról? Hogy azonban Horatius a drámai költészettel miért foglalkozik oly hosszasan, annak okát Haberfeldt a következőkben találja: mert ez a legfontosabb műfaj, a mely a rómaiak Ízlésére a leghatalmasabb befolyást gyakorolta ; mert az abból idézett példák a legismeretesebbek voltak ; mert végül a rossz költök leginkább a színpadon próbáltak szerencsét, a hol azonban legelőbb és legkézzelfoghatóbban bűnhődtek is. Ezekhez mi még kettőt csatolhatunk : a drámai költészet terén még az uj irány, a melynek Horatius egyik buzgó hirdetője volt, nem aratott győzelmet az archaisztikus költőkön, aztán meg, mivel az idősebbik Piso fiu a költészet ezen ágában már, ugylátszik, tett is kisérletet. Helyesen foglalja össze L. Sahl (1802.) a költemény létrejövetelének okait: „Forte rogatus a Pisone pâtre scripsit, que invenes illius filii tanquam artis precipua quaedam vno^i'r^iara sibi haberent ; vei alio quodam incitatus stimulo, quo videlicet male sanos quosdam et insulsos aetatis suae poetas, ut melius saperent, satirico sale conspergeret ; vei ut Romani dramatis vitia corrigeret; his inquam, si, quod verisimillimum, rationibus, ac forte simul omnibus ductus scripserit." Münk pedig ezt mondja: „Habár Horatius közvetetlenül L. Pisohoz és annak ifjú fiaihoz intézi levelét, bizonyosan az összes római közönséget tartotta szem előtt; és az ő aesthetikai alaptételeit nem száraz, szysztematikus rendszerben, hanem élénk és a pillanat sugallta előadásban akarta közölni.

1) Ezen sajátságánál fogva a magyarázók igen különböző módon fogták fel e költemény szerkezetét. Michelsen szigorú szysztematikus rendet lát benne s azt állítja, hogy „az A. P. a költőkre nézve oly praktikus értékű, mint a mathematikusoknak Euklides Elementái."

2) Regelsberger azt igyekszik bebizonyítani, hogy az A. P. a legtökéletesebb tankölíemény, a . mely 1) Geschichte der römisch. Literat. Berlin 1877. II. 102. 1. *) Chr. Michelsen Horazens Dichtkunst übersetzt, erläutert und als ein vortreffliches Ganzes dargestellt Berlin 1784.