Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1882
52 VII. oszt. tan. Ezen alkalommal a jutalmazott értekezés bevezetése és befejezése felolvastatott. Dal-egyesület. Az ifjúsági dal-egyesület az igazgatótól nyert engedély alapján alakult meg. Célja volt: az ifjaknak a müénekben való kiképzése. A 25 tagból álló dal-egyesület a főgymnasiumi igazgató főfelügyelete és Schedl Arnulf tanár vezetése alatt állott. Hetenkint kétszer gyakorolták magukat a tagok az énekben. A betanult darabokat az ifjúság vegyes négyes hangon ünnepiesebb alkalmakkor adta elő ; igy szept. 1. az iskolai év megnyitásakor; okt. 12-én az uj főgymnasiumi igazgató beiktatása alkalmával; febr. 12-én Leopold István VI. oszt. tanuló temetésénél; máj. 6-án a főgymnásiumi igazgató nevenapján, mely alkalommal Mezey Arthur VII., Niedermann Jenő VI., Boronkay László VI., Horacsek Gyula VI., Eggenhofer Gyula V. és Mezey Rezső V. oszt. tanulók zongorán, Niedermann Jenő VI. oszt. tanuló harmoniumon, Vándor Ödön VI. és Tiefenthal Gyula V. oszt. tanulók hegedűn játszottak, mig a négy alsó osztályból való ifjak kettős dalt énekeltek. Fellépett továbbá a dal-egyesület jun. 8-án Felséges Urunk királyunk koronázási évfordulóján, mely alkalommal Horácsek Gyula VI. és Eggenhofer Gyula V., Riegler Gusztáv V. és Ács Ernő III. oszt. tanulók zongorán, Vándor Ödön VI. és Tiefenthal Gyula V. oszt. tanulók hegedűn játszottak.—Tisztelgett továbbá a dalegyesület dr. Say Móricz kir. főigazgatóhelyettes ur ő nagysága előtt az érettségi vizsgálat alkalmával. d) Az intézet felszerelésének gyarapodása. I. KÖNYVTÁR. a) A tanári könyvtárnak vétel utján történt gyarapodása. Barna Ferdinand: ősvallásunk főistenei; u. a.: Ősvallásunk kisebb isteni lényei és áldozati szertartásai; u. a.: A mordvaiak pogány istenei és szertartásai; u. a.: Kapcsolat a magyar és szuomi irodalom között; u.a.\ Néhány ősmiveltségi tárgy neve a magyarban. Dr. Ábel Jenő: Egyetemeink a középkorban ; u. a.: Magyarországi humanisták és a dunai tudós társaság. Dr. Barna Igndcz-. A rómaiak satirájáról és satira Írókról. Petőfi Sándor összes költeményei. Imre Sándor: Beregszászi Nagy Pál élete és munkái; u. a.: Nyelvtört, tanultságok a nyelvújításra nézve. Simonyi Zs.: A régi nyelvemlékek olvasásáról; u. a.: Az analógia hatásáról főleg a szóképzésben. Szilddy Áron*. Temesvári Pelbárt élete és munkái. Névy L.: Olvasmányok az Írásművek elméletéhez. Beöthy Zs.: A magy. nemzeti irodalom története. Madách összes