Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1877

A hazaszeretet a kötelmek hü teljesítésével jár. Mindent akarati erélylyel, rendületlen következetességgel kell végbe vinni, mit a jog megenged, a kötelesség parancsol, a haza java sürget. Le kell mondanunk önhasznunkról, önkényelmünkről. Hiven kell ragaszkodnunk azon elvhez, hogy használni akarunk hazánknak, mig csak a haza nagyságáért imádkozó ajkainkról éltünk utolsó lehelete el nem röppen. Ha a haza kívánja, éltünket is fel kell áldozni; de soha sem szabad éltünkkel jogtalanul játszani. Spártában halni, Athenaeben élni tanultak a hazáért: nekünk élnünk és halnunk kell. Oszszuk meg a haza örömeit és szenvedéseit. És ismét az iskola az, mely a hazaszeretetet oly lelkesedéssel egy népnél sem ébreszti és ápolja, mint épen nálunk. Az iskola óva-intve rámutat a veszélyre, mely miatta „hajdan erős magyar romlásnak indul.

u Az irás mondja, a történelem bizonyítja, az ész átlátja, az iskola tanítja, hogy a bün a nemzetek sírásója. Keressétek fel Ninive, Palmyra, Babylon romdüledékeit: ezeken a bün emlékei meredeznek az égnek. Midőn Caesar Rubicont átléphette, Rómában a Lucretiákat Semproniák váltották fel, a Gracchusok Catilinákká fajultak. Őseink erkölcseitől való eltérés nemzetünknek is sírásója. Sajó, Mohács, rettenetes emlékei hazánk sülyedtének. Honnan kerekedtek a vészfellegek, melyek nemzetünkre zúgták sújtó villámaikat? — Az iskola felel reá: „Minden országnak támasza, talpköve a tisza erkölcs, mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görbed." ERKÖLCSÖSSÉG. Az erkölcsi világnak szintúgy, mint az anyaginak megvannak a maga törvényei. Öntudatunk sugallata szerint némely cselekedeteket mindig helyeslünk, másokat mindig roszalunk. Mindenki dicséri a szerénységet, a szenvedélyek fölött való uralmat, a tántoríthatatlan igazságszeretetet, a jótevők iránt mutatott hálát stb. Ellenben undorral fordulunk el az igazságtalan, hálátlan emberektől, még ha minket közvetlen nem is károsítnak. Van tehát bennünk bizonyos erkölcsi szózat vagy sugalom, melynél fogva mi az ember cselekedeteit részint helyeseljük, részint roszaljuk; s mivel e szózat, e sugalom mindenütt ugyanaz, azért is ezt velünk született, bennünk létező erkölcsi törvénynek nevezzük. Cicero is hivatkozik ezen erkölcsi törvényre, midőn (De republica III. 26.) igy ir: „A józan ész a valódi törvény, mely megegyez a természettel, mindenekben elvan terjedve, állandó, örökkévaló. E törvény helyébe nem szabad mást indítványozni, azt nem lehet megcsonkítani, sem eltörölni. Nem is menthet fel bennünket e törvény alól sem a tanács, sem a nép. Az nem más Rómában, mint Athenaeben, nem más