Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1875

30 azok, mik a jellemeket a maguk legbenső valóságában tüntetik föl, s az előadásnak változatosságot és határozottságot kölcsönöznek. Első helyen Buda szólal föl; beszédet tart a hatalom megosztása előtt; az ö beszéde áradozó, nincs meg benne a teljes összefüggés; nem hevül, banera okoskodik—jellemzi az öreg embert, a megtört Budát. Az ö alapeszméje a béke. Egészen más hangon beszél és más célra tör a berni Detre ; hosszas kerülőt tesz, mig célját érinti; hanem a kellő bevezetés után addig üti a va?at, mig meleg. Mindkét beszéde egy kis szónoki reniek; csak egyszer kell hallani a két beszédet s azonnal észreveszszük, mi célja van a gótnak. A gyöngébb Budában félelmet ébreszt; Etelével ezt nem teheti, tehát a közös uralkodás alkalmatlan, tűrhetetlen voltára céloz, jól tudván, hogy a nemes jellemű Etelét a dolog boszantó oldalával ingerelheti legjobban. így teszi mindkettő előtt a viszály bekövetkezhetését valószínűvé, sőt ha lehet kétségkivülivé. A ki így tudja beszéltetni személyeif, így tudja magát beleélni azok helyzetébe, érzés- és gondolatvilágába, a ki így tudja megválogatni a célravezető alkalmas szót: az kitűnő előadó. De mily rendkívüli erővel emelkedik föl egyszerre Etele, kinek szeme a villámot kegyetlenül ontja, s mint a mennydörgés röviden, de rettentően veri le a gótot. Detre cselszövénye az a tükör, mely világosan kitünteti, mily különböző jellemek Buda es Etele. Mi más eredménye van a cselszövénynek annál, mint a rugalmas lelkű Etelénél. Az ellentétek szembesítése csak növeli a világosságot, a határozottságot, és költőnk mesteri előadásának legszebb vonását épen ez az ellentétezés képezi; ez ellentétezést Buda és Etel között mindenütt föltaláljuk az egész költeményben. Jól kidolgozott beszéd az is, melyet a keleti császár követségének feje mond; az esedező, az alázatos alaphang a tiszta barátságát kináló ravasz göröghöz teljesen hozzáillő. A ki pedig nem hallott még civakodó asszonyokat, annak elég, ha Gyöngyvér és Ilda két pörlekedését, veszekedését hallja, hogy tiszta fogalmat szerezzen magának az asszonyi nyelv páratlan élességéről. Az asszonyok két viszályát kifejező párbeszédek — átszőve a költő elbeszélésével — Arany János művészetének legszebb sikerei közé tartoznak. Elevenek, élesek telve hiúsággal, gőggel és — gyalázkodással. Különben Gyöngyvér Buda izgatásában is jól beszél, Buda pedig híveit finom otrombasággal hordja le. Azonban nehogy túlterjeszkedjünk és ismétlésekbe essünk: mondjuk ki röviden, hogy Arany mindig eltalálja a hangot, mely az alapesz-