Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1875

22 miatt; a második nagy válság Buda veszedelme és Ármány csábitása a vadászat alkalmával; a harmadik a két uralkodó elválása az asszonyok második viszálya után; a negyedik válságos pont a csodakard elrablása ; és itt ezen a ponton éri el a fejlődés a legmagasabb fokot; hogy a két uralkodó között a békésebb viszony végkép fölbomolj ék, ez utóbbi indok által van eszközölve. A többi már ennek következménye. így nyúlik be a fejlődés a 12. énekbe, mely egyszersmind a tragikus kifejlet et, jelen költemény végét foglalja magában. A gót cselszövénye, a hadak próbája és története, az asszonyok első viszálya, Szömöre követsége, mind nevezetes pontja a cselekvénynek; mégis a legfő két mozzanat az első összeütközés a két testvér között és a csodakard elrablása; tulajdonképen e két sarkponton fordul meg a két hős viszonya és sorsa; e kettő közöl ismét a második a jelentékenyebb, a kifejlet tehát méltán következik ez után. Látnivaló tehát, hogy a szerves egység mellett, sőt épen annálfogva, folytonos haladás, mondhatni határozott drámai emelkedés nyilatkozik a költemény cselekvényében. A szerkezet egysége mellett megkívánjuk a teljességet és a valószín ííséget. A valószínűség itt ezen drámai eposzban semmi kifogást sem enged ; a tények akár emberiek, akár fensöbb természetűek, vagy valóban megtörténhetők, sőt szigorúan a jellemből következők, vagy képzelmileg fölfoghatók. Semmisem bizonyítja jobban e valószínűséget, mint a húnok azon hódolata, melyet Etele mint egy istenség iránt tanúsítottak a csodáskard átvétele után. Valamint a húnok hite, úgy találja a mi képzelmünk is lehetőnek, fölfoghatónak, tehát valószínűnek a költeményben találtató csodás dolgokat. Csak egy dolog tűnik föl a cselekvény folyamában, melyet a valószínűség tekintetében kérdés alá vehetünk, és ez az : bogy mért hagyta otthon Etele a csodás kardot, melyet Isten világhódítás céljából adott neki; mért hagyta otthon, mikor épen háborúba ment? hiszen e csodás kard, mely népe szemében istenné tette öt, csak fokozhatta volna hadseregének hitét a vívandó győzelmekben, és így csak táplálhatta volna annak lelkesedését a netalán sanyarú küzdelmek ellenében. Azonban ez az ellenvetés is elenyészik, ha meggondoljak a költő által nyíltan kifejezett azt a szándékát Etelének, mely szerint most még ezzel a háborúval, melyet úgy is csak mint szövetséges viselt, nem akart világhódító pályára lépni; ezt csak úgy tekintette mint játékot, fiatal gyakorlatot, szoktatót. (Lásd. a 10. én. 9. koszorúját.)