Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1875

15 lehetne folytatni a vadászatot; im ezért Etele tanácsára, a kinél a béke-lakomát üllötték, másnapon csakugyan vadászathoz látnak a férfiak és az asszonyok egyaránt. Etele a vadászat alkalmával az elsőséget mindig Budánakadja, most a gímekre és a dámvadakra figyelmezteti, de Buda többre vállalkozik: ö bölényre megy; csakhogy vesztére! mert a bölény fölfordítja lovastól; veszedelme világosan nagy, s hozzá legközelebb Etele van ! Ha ez nem segíti: nincs kétség, hogy elveszett, svele vége a közös uralkodással járó minden kellemetlenségnek, vége minden viszálynak ! Hátha nemcsak hagyná veszni, hanem még vesztére is törne! Hiszen Ármány egyenesen Buda elvesztésére ingerli, csábítja s az ő lelkében csakugyan megvillan a szörnyű gondolat. - De hiába! tiszta nemes lelke a j o b b részre hajlik és megmenti Budát. Bármire mertünk volna fogadni, hogy Etele meg fogja menteni bátyját; mert hittük, hogy nemes jelleménél fogva sohasem törhetett vesztére igy, valaminthogy eddig sohasem volt szándéka vesztére törni. Elismerte ezt Buda, ki csak ennyit rebegett fölszabadítójának: „Soha Etel, soha !

K .... de ez is elég, hogy magát legyözöttnek vallja s maga törjön pálcát féltékenysége, gyanúja és azon kitörése fölött, melylyel Etelét minapon megtámadta vala. Buda veszedelme igy kettőt eszközölt: kiderítette a gyanúsított Etelének rendületlen hűségét; és a két testvér viszonyát bensőbbé, igazabbá, jobbá tette. Ebből lehet megérteni, mért maradt az asszonyok viszálya nagyobb hatás nélkül. Ugyanis, mig a férfiak között a béke bensőbbé, forróbban átérzetté lelt: az asszonyok között ellenkezőleg viszály ütött ki. Történt ugyanis, hogy 11 da sólyma a Gyöngyvérét szétmarcangolta ; a sirva fakadt Gyöngyvér fájdalmában ezért Ildát okolta s kegyetlennek nevezte , 11 da meg viszont a gyalázat szót ejtette ki ajakán és mert Budáné a kárpótlás megajánlása dacára sem csitult: Ilda szavaiból a ki ném mondott, de kiérthetett vén szót is csakugyan megértette és fölvette a finom érzékű Gyöngyvér, ki hiuságágában vérig sértettnek érezve magát: a k e g y e 1 e m-k i r á 1 y n é t döfte szivén szavával. Ha e jelenetet figyelmesebben vizsgáljuk, azonnal átlátjuk, hogy a két no, de főleg Gyöngyvér, mennyire disponálva volt már a legelső alkalommal eshető összeütküzésre. Emlékezzünk csak vissza Gy ön gy v é r megdöbbenésére, melyet rajta I Idának Budaszállásra érkeztekor észrevettünk; s különösen azon megütközésre, melyet Ilda kii'ályi megtartása fölött nyilvánított.