Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1875

14 Azonban é])en azért, mert az eddig történtek csak belsőleg neve 1 ték Buda bánatát a hatalom megosztása fölött s féltékenységét uralkodói joga és volta iránt: épen azért mind megannyi előkészítő motívumok, arra hivatva, hogy a jellemet az előfordulható kitörésre, nyilt összeütközésre disponálják. A gyúlékony anyag tehát már megvolt a lelkekben, csak a gyújtó szikra hiányzott még; s ezt hozta meg a keleti császár követsége. Hogy a követség döntő erővel birjon az összeütközés előidézésére annak oka nem Etelében, hanem a gyanakodó lelkű Budában rejlik. És csakugyan, a követség azon eljárásában, hogy Budát saját fővárosában — teljesen ingorálva egyenesen Eteléhez ment: a gyanúnak elég alapja van letéve. S minthogy a követség még az Etelével tartott tárgyalás után is megmaradt küldetése iránya mellett: ez csak erősíthette, támogathatta a mellőzött uralkodó féltékenységét és gyanúját; mert Buda, a kellő értesülés előtt azt is gondolhatta és hihette, hogy Etele a követek eljárásában megnyugodott, sőt talán kedvét is találta és helyeselte, és igy a követeket nemhogy figyelmeztette volna hibájokra, de abban — minden rendreutasítás nélkül — továbbra is meghagyta. Igaz, hogy e mellőzésben Etelének semmi része sincsen ; de a tény maga elég arra, hogy ilyen jellemek között összeütközésre vezessen. Etele tehát — a méltatlan sértés következtében — haraggal lángolva hagyta ott Budát s a követeket rögtön Etellakra küldötte: e két tette kőzöl főleg az utóbbi az, mely az összeütközésnek éles jellemet ád. De mégis teljesen hiba néikül van-e Etele az összeütközést és lefolyását tekintve ? Nem ; mert hiba benne, hogy az indu'atnak engedett, a helyett, hogy hideg nyugalommal és eszmélettel bátyját a dolog mibenléte felöl fölvilágosította volna. Különben hogy tiszta öntudatán alapuló nyugodtságán mégis erőt vehetett a hirtelen indulat, ez heves, a behatásokra nagyon is élénk és fogékony jelleméből teljesen érthető. -Ezt a hibáját belátta Etele maga, mert más napon ö maga ment el bátyjához, még pedig egyenesen abból a célból, hogy fölvilágosítsa és igy a történteket a maga részéről jóvá tegye. Ezzel tehát a két uralkodó viszonyának teljes fölbomlása el van hárítva — egyelőre ! Eddig a hetedik ének; az esemény még mindig tisztán emberi tettekből áll, eddig a mű még mindig határozottan drámai jellemet tüntet föl. Most menjünk át a VIII. énekre, mely a kibékülést követő lakoma által szoros történeti összefüggésben van az előbbivel. VII. A béke tehát helyre van állítva, és igy nincsen ok, hogy mért ne