Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1859

23 Krainikné, Féchyné, Jósef és Miklós.' Egyhetedrész hatod felé osztva, sokat nem tehet. De akinek sokra van szüksége, mert sok gyermeke van, a kevésnek is örüljön. Tegnap estve érkeztem haza, s beteg feleségem kezembe adá leve­leimet. A csomóban találám Horvátnak nyomtatott hexametereit is. Képzeld, úgy hittem, hogy azok kézírásban maradtak. Gyönyörűek! De én Hor­vátnak minden darabjai köztt, a, melyeket ismerek, leginkább irigylem — találd mijét, édes barátom! Oh ha láthatnád, mely igaz az az érzés, melytől itt szivem dagad! — azt a gyönyörű lelkes éneket, mely muzsi­kai dolgozásával jelene meg. Mondjad édes barátom, Endrénk, hogy lel­kem leborulva hódol az ö géniuszának. Kérem ötet, kevélykedjék az oly magasztalójával mint én vagyok, mert magasztalásom forró, mert ma­gasztalásom szent. Inkább ezt az egykét éneket, mint még Zircet is. Pedig ő tudja, és Pápay, mi Zirc nekem. Vurum váradi püspököt csak egyszer látám életemben, s kezében, vala a Szentség, a Baldakín alatt, Űrnapján. Osztályunk miatt a testa­mentom végre hajtóját várván, nem merék az isteni tiszteleten megje­lenni ; de minthogy az késék, csak mégis ki menék a pompás temp­lomba, a milyen hazánkban kevés van. Mit adék vala értté, ha a püs­pököt ily fényes napon az oltárnál láthattam volna. Már omlott a nép a templomból. Megvonám magam egy szék mellett, s egy pillantatnál töb­bet a lelkes férfiúra nem vethettem a tolongok miatt. — Epen ott látám a maga papi öltözetében kanonok Lajcsák Ferenc urat is, az én Guz­micsom testvérét lélekben, egy tudományai, gondolkozása s nemes vesz­tegetései miatt áldott halandót, de kathedrai beszédét megnem hallgat­hatám bajaink miatt. Jó prédikációt hallani épen oly nagy öröm nekem, mint roszat kibeszélhetetlen kín. Barátom! a ki Isten képében szóll, mél­tó legyen képében szóllani. Vedd e keveset most kedvesen. Ez második levelem, a mit haza érkezésem olta írok. Csokonainak alabasztrom mellképe és holmi egyéb felöl talán a Tud. Gy.-ben, talán a Kedveskedöben fogok szóllani. Mi­kor érek reá, nem tudom; sok dolog vár rám, és sok baj. •— Élj sze­rencsésen! Széphalom julius 14-én 1824. Guzmicsnak Kazinczy szíves tiszteletét. Te és Endre javaljátok a mit tevék, — s sublimi ferio sidera ver­tice. Bízvást kárhoztathatnak engem, ha úgy tetszik: csak ti javaljátok. Döme elijede, hogy elijesztém; s azt tudakozza, hogy miként lehetne jó, ha az egyik latin szóllás nyomban követi a másikat. Ott többet mondék, mint akartam, vagy inkább mint várták. Az oly feszes, fás, hideg fordítást mint a Szentgyörgyi Gellérté, én sem javaihatom. Nem elég az iró szavait kapni fel; azt is kell tekinteni, mit akara mondani, s f azt osztán az ő módja szerint mondani, hogy tarkanelégyen a szín. „O idők! ó erköl­csök!" mi volna ez így? Cicero ezt akará mondani: ó nem régi erköl­csök ! és így ezt egy szóval kelle kitennem. De mely igaz, a mit Herder

Next

/
Thumbnails
Contents