Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1858

27 két közvetlen mássalhangzót eredeti magyar szavakban nem is tudunk; ez oly szokatlan valami nálunk, hogy az idegen nyelvekből átvett ilynemű szókat is rendszerint lágyítani szoktuk előre vagy közbetett önhangzó által, p. o. I-stván, i-skola, F-e-renc, g-a-ras, k-o-lostor; legkivált a kényelmes szájú köznép gyakorolja e lágyítást, midőn, karajcárt, kurumplit, istirimflit s több ilyes neveket s igéket kimond. Az önhangzók kellemetlen öszszejövetén is segít a magyar, h, j, vagy v, mássalhangzót csúsztatván közbe p. o. ju-h-ok, dü-h-ös, ere-j-ü, ro-v-ás, jö-v-end, fu-v-ail; s. t. b. A jóhangzati második alapszabály azt igényli a nyelyben, hogy hoszú s rövid szavak és szótagok; továbbá a magas és mély hangok ; valamint a lágy és kemény hangok illő arányban váltogassák egymást. Eme szabályt magyar nyelvünkre alkalmazván úgy találjuk, hogy ebből a szempontból sem gáncsolhat bárki is valamit a müveit magyar beszédben. Az által, hogy a magyar sokszor egész csoport eszmét ugyanazon egy szóba fűzve szokott kimondani: igaz, hogy néha tetemesen megnyúlnak szavaink, p. o. megtanítgattathatnálak (possem te frequenter edocendum curare) vasraverettethetnélek: de az ilyen fölöttébb hosszú szavak nagyon gyéren szoktak elékerülni, kivált ha az ember kellő gondot fordít a beszéd csinosságára. Atalán véve pedig azt állítjuk, hogy az egy tagú csíp csép szavakkal túlbővelkedő nyelv: — mint p. o. a chinai — épen nem bír valami komoly vagy erőteljes fönséget kifejezni; ellenben tapasztaljuk, miszerint a számosabb hoszudad szavak a beszédet komoly fönségre emelik, nyomatékos egyszersmind kellemes zengzetüvé bélyegzik, ha kivált magukban eme hoszukás szavakban váltogatva jőnek a különféle hangzók. A latin s görög nyelv a maga méltóságteljes hangzatát kétség kívül ama helyes változatú hoszukás szavaknak köszönheti, minők bennök számasabban találtatnak. Velük a magyar e tekintetben is bátran mérközhetik. De itt ujolag megemlítjük, hogy a — különben is idegen nyelvek majmolásából keletkezett — szenvedő igeragozással csak igen gyéren éljen a kellemes nyelvhangzatra törekvő magyar, s ekkor is a szenvedő multidőnek tátott tetett- féle sehogy sem tetsző pattogását igehatározó részesülővel, s van igével cserélje föl rendszerint p. o. e helyet : az ebéd már elkészítetett: mondja, az ebéd már elvan készítve, vagy (a mult időre) elvolt készítve; (jövö időben) ellesz készítve; vagy; készen volt, van, s lesz az ebéd. Mély hangoknak magasakkali váltakozása szinte emeli a jóhangzást. E részben gáncsolja ugyan némileg nyelvünket a hangrokonsági törvény; de mégis az innen támadt rövidség nem oly tetemes, sőt több