Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1858

5 elé is adhatjuk azt másoknak: akkor a nyelv elég bö és gazdag; ellenkező esetben szíik és szegény. Nyelv vagyis beszéd lévén beléletünknek s állapotunknak kül kinyomata, s mintegy szinekkeli rajzolása; a beléletnek pedig, mely a lélek működésében áll, számtalan változata, szintúgy a tárgyaknak , mikkel lelkünk foglalkozik, tömérdek sokfélesége levén : ki nem látja át, mily bámulandó szóbőség kell az embernek, liogy mások előtt fogalmait, ismereteit, érzelmeit, s vágyait a lebető leghűbben ábrázolhassa ? legkivált ha meggondoljuk, hogy maguk a dolgok, mikről szólunk; aztán a gondolat meg érzemény, mit felülünk más emberekben ébreszteni akarunk beszédünk által: gyakran igen különféle színezetű képet igénylenek. Ugyanis sokszor azon szó és kitétel, mely tréfás eléadásnál, közemberek, s mindennapias dolgoknál tetsző és kellemes: magasztos és szent tárgyakra, komoly s oktató eléadásra, vagy fő rangúak s müveitek előtt használva botrányos és bántó lehet. Magasabb költéri müvekben, például, hol az irálynak — tárgyához illően — választékosnak, s fönségesnek kell lennie, nem csekély hiba volna mindennapias selejtes beszédmóddal élni. A mondottakból már kitűnik , hogy nem csak a külön eszmékre: de ugyan azon tárgynak külön célból, s külön körülmények közti eléadására, más meg más szavak, más és más kitételek, szólamatok (phrases) szükségesek, hogy beszédünk kedves, nyomatékos, és sükeres lehessen. Hazai nyelvűnk, melyet csak alig pár évtizede kezdtünk tudományos és művészeti eléadásokra használni, már is oly rendkívüli bőséggel, akkora gazdagsággal ajálkozik: hogy a fölött nem bámulni, nem örülni értelmes és jó honfinak teljesen lehetetlen. S hogy ezen állításban nincs túlzás, ám olvassa csak el akárki azon emlékbeszédet, melyet elhunyt koszorús költérünk Vörösmarti Mihály fölött B. Eötvös József akad. alelnök tartott, s abban talál egypár oly mondatra, mely minden — nyelvét őszintén szerető — honfiúi kebelt örömre hevít. — Gyarapszik pedig e nagy bőség s gazdagság napról napra régi, s elavult magyar szók fölélesztésével, tájszók és szólamatok közhaszonba vételével, új eszmék, új tárgyak elnevezésére megkívánt új szók alkotása által. Mind annak tehát, ki a magyar ékesszólásra, mint igen becses, szép s igen hasznos célra törekszik, rajta kell kivált lennie, hogy magának ezen nyelvben kitelhető szó bőséget szerezzen; megszerzendi pedig ezt különféle jeles hasznos magyar könyvekből s folyóiratokból, melyeknek — hála az égnek — már nem vagyunk szűkében, melyeket szorgalommal és figyelemmel kell olvasni, belőlük a szebb és ritkább kitételeket vagy emlékezetbe, vagy — mi tanácsosabb is — jegyzőkönyvbe igtatni, s gyakrabban át és át olvasgatni. Igen sokat segítenek e tekintetben a jó féle szótárak is, milyen a régiek közül Szenei Molnár Albert-é, Pápai