Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1858

26 szint nagyobb nyomaték, részint helyes és divatos szabadság megenged; ha mondom ezeket mind tekintetbe veszszük: irigy ellenségnek is megkellene vallania nyelvünkről, hogy ez épen nem barbár, sőt inkább bir annyi változattal és kellemmel, melyet a kimüveltebb fülek szépizlése a jóhangzásra alaposan követelhet. A nyelv jőhangzata. Mint szerkezete sajátságaira, úgy hangzatára nézve is van minden nyelvnek bizonyos jelleme, melynél fogva egyik nyelv hajlékonyabb, a másik feszesb; egyik darabosabb, a másik simább; ez férfiasan erélyes, amaz asszonyilag lágy; emennek zengzete méltóságos, kellemes, amazé pórias, untató. Atalában mondhatni, hogy a nemzetnek főbb jellemvonásai az ő nyelvében viszatükrözödnek. Egyébiránt puszta tetszés nyomán egy nemzet sem Ítélheti meg elég biztosan a maga nyelvének hangzatát. Váljon miért? azért, mert a mely nemzetnek tagjává születtünk, s beszédjével nyelvünk, fülünk kezdet óta megbarátkozott: minket e nemzethöz s nyelvéhöz különös természeti előszeretet vonz , mely aztán nem kevéssé nehezíti nekünk a részrehajlatlan Ítéletet. Legbiztosabb a nyelv minő hangzatát annak beljegyeiből következtetnünk, vigyázván a jóhangzatnak észszabta törvényeire, melyek közül főbbek im ezek: a) Szép, ha a nyelvben ön- és mással hangzók kellően váltakoznak. b) Szép, ha a hoszúszavak és szótagok rövidekkel, magas hangok a mélyekkel, keményebbek a lágyakkal, illő arányt mutatnak. A nyelv jóhangzatára vonatkozó eme jóizleti szabályokat szem előtt tartva, szépségbe ütközőnek kell tartanunk a mássalhangzók öszszetorlódását, mely p. o. honunk felső vidékein is uralkodó tót nyelvet igen darabossá teszi; e tekintetben a német nyelvnek is jó adag feszesség jutott. Észre vehetni továbbá, hogy az önhangzók bőséges egybehalmozása miatt igen ellágyul a nyelv, s erőtlenné, lomhává leszen, mire bizonyságul szolgálnak a csendes tenger vadnépei közt divatozó gyáva nyelvek. Mit mondjunk már széphangzati tekintetben a magyar nyelvről! Nyelvünk itt is bizonyára a legszerencsésebb uton, az arany középen halad: mert_ benne az önhangzók a mássalhangzókat igen gyönyörűen váltogatják. Nem igen találhatni nyelvünkben, a mássalhangzóknak oly nemű ösztorlódását, mely miatt darabossá válnék a nyelv, s nehezülne a szók kimondása. Ez ha történik is, többnyire csak a szó végén fordul elé p. o. üdv, kedv, szárny, kudarc, tartsd s. t. b. szó elején pedig